Nyitókép: MTI/EPA/Alejandro García

Botrány vezeti fel a ma esti spanyol szuperkupadöntőt

Infostart
2018. augusztus 12. 10:43
A Sevilla óvással fenyegetőzik arra az esetre, ha a Barcelona háromnál több, az Európai Unión kívülről jött játékost is szerepeltet a spanyol szuperkupa-döntőben. A katalánok szerint a szabályok ezt megengedik.

A spanyol szövetség, az RFEF szabályai szerint a versenysorozataiban a csapatok egyszerre legfeljebb három, nem az Európai Unión belülre tartozó játékost szerepeltethetnek. (A honosított, noha eredeti állampolgárságukat is megtartó játékosok, mint a Real Madrid brazilja, Marcelo, már EU-n belülinek számítanak.) A Sevilla, meghallva, hogy a Barcelona a chilei Vidalt, valamint az új brazil játékosai közül Malcomot és Arthurt is be akarja vetni Coutinho mellett, tiltakozott. A katalánok ellenben a RFEF szombat esti közleményére hivatkoznak, amely szerint nincs nemzetiség alapján történő megkötöttség a szuperkupa-döntőben.

A Sevilla ezt jogtalannak tartja, tiltakozni akar. A klub már nemtetszését fejezte ki korábban is a szövetségnek, miután az RFEF úgy döntött, hogy a korábbi, kétmérkőzéses döntő helyett elég lesz egy mérkőzés, mégpedig – például az olasz gyakorlat alapján – külföldön. A ma esti mérkőzés színhelye a marokkói Tanger lesz.

A vonatkozó szabályok és közlemények szerint a Barcelonának van igaza,

ráadásul a Sport című ottani napilap szerint a brazil Philippe Coutinho, portugál feleségének köszönhetően, megkapta a portugál állampolgárságot, így már nem számít az EU-n kívülinek.

Képlékeny keretek

Érdemes megjegyezni, hogy még mindkét egyesület kerete alakulóban van, pedig közeleg a szezonkezdet. A Barcelona, noha leigazolta már a fentebb említett három dél-amerikai játékost, még szeretne három franciát is megszerezni. A kiszemeltek: Rabiot a Paris Saint-Germainből, Steven NZonzi éppen a Sevillából, valamint és a legkevesebb sikerrel kecsegtetően Paul Pogba a Manchester Unitedből.

A Sevilla hajlandó elengedni Nzonzit, de csak 35 millió euró körüli áron. A játékos számára a Barcelona csak az egyik opció, szívesen visszatérne akár a Premier League-be is.

Az Újpest korábbi Európa Ligás ellenfele hat játékost igazolt már a nyáron, közülük egy futballista Aleix Vidal a Barcelonától érkezett. Az ellenkező irányba ment Lenglet, aki egyike a Sevilla a nyáron drágán eladott játékosainak, a Lazióhoz igazolt Correa máris ebbe a körbe tartozik, s várhatóan Nzonzi is csatlakozik hozzájuk. Kölcsönadta a klub az eddigi első számú kapusát, Sergio Ricót az angol Fulhamnek.