Nyitókép: Czagány Balázs

Faragó Tamás: egyetlen esélyünk van a szerbek ellen

InfoRádió
2018. július 23. 13:28
Csak a szerbeknek van vesztenivalójuk, a magyarok felszabadultan pólózhatnak a barcelonai Európa-bajnokság negyeddöntőjében - mondta Faragó Tamás, az InfoRádió pólószakértője.

Bejutott a legjobb nyolc közé a barcelonai vízilabda Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott, miután 12-9-re nyert Hollandia ellen. Faragó Tamás szerint azonban nem szabad túlértékelni ezt a sikert.

"Hollandiában a vízilabda abszolút amatőr sportág. Ehhez képest örülhetünk a győzelemnek, de azért nagyon ne, mert a 12-9-es győzelem nem valami fényes" - mondta az olimpiai és világbajnok pólós.

A magyar együttes ellenfele a keddi negyeddöntőben Szerbia lesz, és az InfoRádió szakértője azt reméli, hogy a címvédő ellen egy egészen más csapatot fogunk látni.

"Ez a válogatott, ahogy most áll, nem igazán esélyese ennek a mérkőzésnek. Elsősorban a szerb vízilabdának van veszíteni valója, hiszen olimpiai bajnokok és hihetetlen jó játékosok sorát vonultatja fel. A magyar válogatott felszabadultan játszhat, úgy, ahogy korábban és ahogy eddig reméltük" - mondta Faragó Tamás, de hozzátette, hogy ehhez az is kell, hogy a csapat legnagyobb értékei, a klasszisjátékosok kiemelkedően játsszanak.

"Nagy Viktornak úgy kell védenie, hogy valóban ő a világ egyik legjobb kapusa, Vámos Márton és Zalánki Gergő a hollandok ellen már csöpögtetett, három, illetve négy gólt lőtt, a csapatnak pedig védekezésben kell emberfelettit nyújtania, mert a szerb vízilabda nemcsak arról híres, hogy fegyelmezett és pontosan játszik, hanem hihetetlen jó lövőkkel is rendelkezik" - figyelmeztetett a pólólegenda

A női válogatott hétfő este az olaszokkal játszik a legjobb négy közé jutásért, és a korábbi szövetségi kapitány jelezte, a negyeddöntő a legfontosabb meccs, eldől, hogy lesz-e érem.

"A negyeddöntő mindig kegyetlen, mert lehetsz még első meg nyolcadik is. Ahogy látom a lányok utolsó formáját és egyéni teljesítményét, képesek győzni. Az olaszok imádnak színészkedni, a játékvezetővel foglalkozni, az ellenfelet butának nézni, ha erre megfelelően reagálunk, akkor meg fogjuk őket verni" - mondta Faragó Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Faragó Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást