Nyitókép: Illyés Tibor

Gera Zoltán: a szívem még vinne, de a testem jelzett

Infostart / MTI
2018. június 28. 21:15
Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó.

A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését.

Azt írta többek között, hogy "Jó ideje foglalkoztat a gondolat, de a napokban véglegesen elhatározásra jutottam: befejezem aktív labdarúgó pályafutásomat. Ezzel lezárul egy olyan szakasza az életemnek, amely annyi jót adott nekem, amit el sem tudtam volna képzelni, amikor belevágtam.

A búcsú mindig fájó, és bár a szívem, mint mindig most is vinne még,-ezért is húztam ilyen sokáig a döntést -, de a testem már többször jelzett ez elmúlt időkben: elég!

Karrierem során, sok mindent elértem amire büszke vagyok, de a leginkább annak örülnék, ha életem eddigi filmje példaként szolgálna a jövő labdarúgóinak, és az ő szüleiknek: ahogy a pályán nincs elveszett labda, úgy nincs elveszett élet a fociban sem".

A köszönetnyilvánítások után azt írta: most egy új időszak kezdődik, de a focitól biztosan nem szakad el. "Hiszem, hogy valamiben segítségére tudok lenni labdarúgásunknak, a pályán kívül is".

Életpálya

Gera Pécsett lett élvonalbeli labdarúgó, majd 2000-ben a Ferencvároshoz szerződött, ahol látványos és akrobatikus megoldásai, s harciassága miatt gyorsan közönségkedvenc lett. 2004-től kezdve tíz évig Angliában légióskodott, a West Bromwich Albionban két hosszabb időszakot töltött, valamint a Fulhamben szerepelt, amellyel Európa Liga-döntőt játszott 2010-ben.

Fiatal korában kis híján "elkallódott", mégis futballista lett belőle: "Karrierem során sok mindent elértem, amire büszke vagyok, de a leginkább annak örülnék, ha életem eddigi filmje példaként szolgálna a jövő labdarúgóinak, és az ő szüleiknek: ahogy a pályán nincs elveszett labda, úgy nincs elveszett élet a fociban sem" - fogalmazott a közismerten vallásos futballista.

Gera a családjának, hitközösségének és a szurkolónak is mindent megköszönt: "különös hálával tartozom Jézus Krisztusnak, hogy megmentette az életemet, mert nélküle nemhogy futballista, de normális ember sem lehetnék". Gera leszögezte: a futballtól nem akar elszakadni.

Így örült Gera Zoltán (b) góljának csapattársa, Dzsudzsák Balázs mellett a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének
F csoportjában vívott Magyarország - Finnország találkozón a fővárosi Groupama Arénában 2014. november 14-én.
(MTI Fotó: Illyés Tibor)

A magyar nemzeti csapatban tizenöt év alatt 97 fellépésén 26-szor volt eredményes. Geránál több alkalommal csak Király Gábor (108) és Bozsik József (101) szerepelt a válogatottban. Kulcsembere volt a 2016-os Európa-bajnokságon nyolcaddöntős együttesnek, Portugáliának lőtt találatát az európai szövetség (UEFA) internetes szavazásán a torna legszebb góljának választották meg.

Gera a 2017/18-as szezonnak a Ferencváros csapatkapitányaként vágott neki, de a hetedik tétmeccsen - július 30-án, a Mezőkövesd elleni bajnokin - combsérülést szenvedett, és legközelebb csak a bajnokság zárófordulójában, június elején lépett pályára 12 perc erejéig.

Adatlap

  • Születési idő, hely: 1979. április 22., Pécs
  • magasság/súly: 183 cm/75 kg
  • Posztja: támadó
  • válogatottság/gól: 97/26

Klubjai: Pécsi MFC (1997-2000), Ferencváros (2000-2004), West Bromwich Albion (2004-2008), Fulham (2008-2011), West Bromwich Albion (2011-2014), Ferencváros (2014-2018)

Legjobb eredményei: magyar bajnok (2001, 2004, 2016), Magyar Kupa-győztes (2003, 2004, 2015, 2016, 2017), magyar Szuperkupa-győztes (2004, 2015, 2016), Ligakupa-győztes (2015), angol másodosztályú bajnok (2008), Európa Liga-döntős (2010), Európa-bajnoki nyolcaddöntős (2016)

Egyéni elismerései: az év labdarúgója Magyarországon (2002, 2004, 2005), az év NB I-es játékosa (2016), az Európa-bajnokság legszebb góljának szerzője (2016)