Nyitókép: Koszticsák Szilárd

A Liu testvérek a Távol-Keleten is hódítanak - brand épül rájuk

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2018. június 3. 20:16
Akár egy világbrand is felépíthető Liu Shaolin Sándor és Liu Schaoang köré - mondta az InfoRádiónak a Magyar Országos Korcsolya Szövetség új ügyvezető igazgatója. Schulek Csaba szerint a fivérek a Távol-Keleten is nagyon népszerűek.

A Liu testvérek ugyan magyar állampolgárok, a kínai társadalom mégis sajátjukként tekint rájuk, ezen kívül a félig kínai, félig magyar származásuk miatt unikálisak Kínában - mondta a Magyar Országos Korcsolya Szövetség ügyvezető igazgatója.

"Ez egy nagyon vonzó dolog, és iszonyatosan népszerűek a srácok kint.

Komoly kínai cégek jelentkeztek már be annak érdekében, hogy őket arcként használhassák.

Olyan cégek is, amelyek Európában készülnek kínai piacra, és olyan cégek is, amelyek Kínában készülnek az európai piacra. Itt az ő félig európai, félig ázsiai mivoltjukból adódóan nemcsak Kínában, hanem

az egész Távol-Keleten nagyon népszerűek, és ráadásul jó kiállású, jól kommunikáló gyerekek, beszélnek kínaiul, angolul, magyarul, tehát abszolút eladhatóak, "viszik őket, mint a cukrot"

- mondta Schulek Csaba.

Brandépítés a Liu-testvéreknél

A Hosszú Katinka körül kialakult Iron Lady brandhez hasonlót szeretnének felépíteni a Liu-fivérek köré is, ennek érdekében marketinges szakemberek segítségét is bevetik - jelezte Schulek Csaba.

A cél az lesz, hogy az egész korcsolyás társadalmat, korcsolyázást, és azon belül a Liu testvéreket is elkezdjük felépíteni - hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. Hozzátette, hogy nagyon jól eladható arcok, és bízik benne, hogy

az olimpiai érem a magyar korcsolyázás erejét a világban egy picit meg fogja erősíteni, és ez a sportdiplomáciában is megjelenik majd

A magyar sportdiplomácia erőssége

A sportdiplomáciával kapcsolatban elmondta, hogy nagyon komolyan kellene foglalkozni ezzel a magyar sportágaknak, sportági szakszövetségnek, illetve a magyar sportot irányító és vezető prémiumoknak.

"A 80-as 90-es években erősebb volt a magyar sportdiplomácia.

Ezzel nagyon komolyan kellene foglalkozni, mert iszonyatosan sok pénz áramlik a magyar sportba az állam jóvoltából"

- emelte ki Schulek Csaba. A létesítményfejlesztéseket, szakmai fejlesztéseket külföldön is képviselni kellene, és nagyon fontos lenne, hogy a magyar sportnak sok jó nemzetközi képviselete vagy sportdiplomatája legyen, ami most ahhoz képest, hogy milyen erősek vagyunk az olimpiákon, világversenyeken, nem annyira van meg - összegezte.

Az interjút teljes terjedelmében meghallgathatják az InfoRádió Ötkarika című magazinműsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást