Nyitókép: Kovács Anikó

Kemény Dénes: Azt gondoltam, az a leghelyesebb lépés, ha nem folytatom

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2018. május 29. 12:56
Bejelentette távozási szándékát a Magyar Vízilabda Szövetség éléről Kemény Dénes. A korábbi háromszoros olimpiai bajnok, világ- és kétszeres Európa-bajnok szövetségi kapitány az elmúlt hat évben a szövetséget irányította.

Kemény Dénes távozik a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról, szeptembertől más irányítja a szövetséget. A leköszönő elnök az InfoRádió kérdésére azt mondta,

ahogy eddig sem, most sem indokolja meg döntését.

"Azt gondoltam, hogy az a leghelyesebb lépés, ha én szeptembertől nem folytatom" - mondta Kemény, és azt is kifejtette, hogy a szövetség most olyan kihívások előtt áll - világversenyekre való felkészülés, a nemrég beérkezett több száz tao-pályázat elbírálása -, amelyek nem tennék lehetővé, hogy egyik napról a másikra más irányítson, így szeptemberig marad a posztján.

"Nyolc világversenyt játszanak a különböző válogatott csapataink, közülük kettőt Magyarország szervez. Szeptember közepén zárul a nemzetközi szezon, egy utánpótlás és egy felnőtt világversennyel, ezért

azt javaslom majd az elnökségnek, hogy szeptember végére írjon ki rendkívüli elnökválasztó közgyűlést"

- mondta Kemény Dénes, és úgy látja, nagyon sok innovatív dolgot indítottak el az elmúlt hat évben, többek között profi edzőképzést.

"Mi a vízilabda összes szegmensével foglalkoztunk, nagyon sok világversenyt hoztunk Magyarországra. Az elmúlt hat évben nagyon szép eredményeket ért el a szövetség" - mondta.

Kemény Dénes, amikor távozott a szövetségi kapitányi posztjáról, ajánlott maga helyett valakit, de most nincs jelöltje.

"Benedek Tibort egy az egyben nem javasoltam, de megadtam neki minden olyan esélyt az utolsó években, amikor még kapitány voltam, hogy ő lehessen az egyik markáns jelölt, de a megválasztásánál is az elnökség döntött titkos szavazással.

Jelen esetben lövésem sincs, hogy ki lenne a legalkalmasabb jelölt"

- közölte Kemény Dánes, de reméli, hogy szeptemberig az egyesületek kitalálják, kit szeretnének elnöknek, s abban bízik, hogy októbertől kiváló új elnök fogja irányítani a magyar vízilabdát. A saját jövőjével kapcsolatban ugyanakkor bizonytalan, nem látja még a jövőt szeptember után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lemondott Kemény Dénes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást