Új király érkezik a Barcelonába

Infostart / Dénes Tamás
2018. március 12. 12:55
Új brazil játékost igazol a Barcelona – a kérdés csak az, hogy mikor. A megállapodás szerint Arthurt idén nyáron megveheti a katalán klub a Gremiótól, de az kétséges, hogy a középpályás már a 2018–2019-es idény elején, esetleg csak januárban költözik Európába. Németországban a Bayern München akár már márciusban bajnok lehet.

Arthur a Porto Alegre-i Gremio tagja, 1996-os születésű, nagy tehetségnek tartják, noha a válogatottban még nem kapott helyet. Ugyanakkor klubjával megnyerte a 2017-es Libertadores-kupát, sőt a döntő legjobbjának is megválasztották. 2016-ban a Brazil Kupa győztese is volt, de még ennél is többet mond róla, hogy a brazil bajnokság előző szezonjában a legjobb középpályásnak és a legnagyobb felfedezettnek is megválasztották.

Az ára 30 millió euró,

s ehhez jön még az immár szokásos eredményességi pótlék, kilencmillió euróval felmehet így az ára. Luiz Felipe Scolari, a korábbi világbajnok szövetségi kapitány Andrés Iniestáéhoz hasonlította a kiválóan passzoló Arthur játékát. Az ifjú csillag hívei amúgy nem túlságosan fantáziadús, ám történelmi ismeretekről árulkodó becenevet választottak neki Porto Alegrében:

Arthur király.

A Barcelona egyelőre nélküle is jól muzsikál, a hétvégén az utolsó helyezett Málaga pályáján lépett egyet a bajnoki cím felé. előbb Jordi Alba pontos beadása után Luis Suárez fejelt gólt, majd Ousmané Dembélé lapos labdáját Coutinho látványos mozdulattal sarkalta a kapuba. Suárez korábban még soha nem tudta bevenni bajnoki meccsen a Málaga kapuját, ellenben immár elmondhatja magáról, hogy mind a 25 csapatnak lőtt vagy fejelt gólt, amelyik ellen pályára lépett a spanyol élvonalban.

 

Lionel Messi ezúttal nem játszott a katalánoknál, de nem azért, mert Ernesto Valverde pihentette őt a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

Az argentin szupersztárnak megszületett a harmadik fia,

aki a Ciro nevet kapta, állítólag az énekes, Andrés Ciro Martínez iránti tisztelete jeléül. (Az ötvenéves Martínez szintén argentin, a jó nevű Tetvek, Los Piojos nevű formáció tagja volt.) Messi nyilvánvalóan a Chelsea ellen visszatér, ez nem szenzáció, az már igen, hogy állítólag Andrés Iniesta is edzésbe áll ma.

A Real Madrid 2-1-re megverte az Eibart, Cristiano Ronaldo immár harmadik a góllövőlistán Messi és Suárez mögött. 2018-ban nagy formában futballozik, nem egészen két és fél hónap alatt a bajnokságban és a BL-ben tizenhét gólt szerzett. Rá is fért az ő eredményessége a királyi klubra, mert a bajnokságban még tíz gólig sem jutott eddig az idényben senki a többiek közül, a házi góllövőlistán Gareth Bale a második, nyolc találattal.

Az Atlético Madrid magabiztosan őrzi a második helyét, vasárnap 3-0-ra megverte a Celtát. Antoine Griezmann szerezte meg az első gólt, majd a második félidőben Vitolo és Ángel Correa találata végleg eldöntötte a meccset.

Nagyon fontos mérkőzést nyert meg a Valencia: a Sevilla elleni, idegenbeli győzelemnek köszönhetően szinte biztosan az első négy között (várhatóan negyedikként) végez majd a bajnokságban, s ezzel indulhat a Bajnokok Ligájában. Az ötödik helyezett rivális otthonában a brazil Rodrigo szerezte mind a két gólt. A Valencia egyébként 2004. május 9. óta először nyert bajnoki mérkőzést a Sevilla ellen a Sánchez Pizjuan Stadionban.

La Liga, 28. forduló

Girona–Deportivo La Coruña 2-0

Málaga–FC Barcelona 0-2

Getafe–Levante 0-1

Sevilla–Valencia 0-2

Eibar–Real Madrid 1-2

Espanyol-Real Sociedad 2-1

Atlético Madrid–Celta Vigo 3-0

Las Palmas–Villarreal0-2

Athletic Bilbao–Leganes 2-0

Az élcsoport: 1. Barcelona 72 pont, 2. Atlético Madrid 64, 3. Real Madrid 57, 4. Valencia 56.

Korai bajnokavatás jöhet a Bundesligában

A Bayern München akár már márciusban bajnok lehet újra – igaz, ehhez a szerdai, Besiktas elleni BL-mérkőzés után két rangadót kell megnyernie. Ám a bajorok a mostani formájukban mindenre képesek lehetnek.

A Bayern egyelőre húsz ponttal vezet a közvetlen üldözői közül a legjobban álló Schalke előtt, s ha a következő hetekben Lipcsében tud nyerni Gulácsi Péter együttese, majd aztán az Allianz Arénában a Dortmund ellen, március 31-én, függetlenül minden más eredménytől, behozhatatlan előnyre tesz szert a Bundesliga 2017–2018-as idényében. Jupp Heynckes együttese a múlt hétvégén a korábbi idők nagyját, a menthetetlenül a kiesés felé sodródó Hamburger Sport Vereint fogadta, s verte meg 6-0-ra. Változnak az idők: noha a HSV (talán még néhány hétig) a Bundesliga egyetlen olyan csapata, amely az alapítás óta minden idénynek szereplője volt, s a kék-fehérek rengeteg nagy sikert értek el, a nyolcvanas évek első felében Európa legjobbjai közé tartoztak, 2014. szeptember 20. óta a Bayern minden meccsét megnyerte ellenük. Különösen sokkoló az északnémet alakulat számára az elmúlt évek müncheni mérlege: 2013-ban 9-2-re és 3-1-re, 2015-ben 8-0-ra és 5-0-ra, 2017-ben újra 8-0-ra, most pedig 6-0-ra nyert Münchenben a Bayern. Mintha már évek óta osztálykülönbség lenne a két csapat között, vagy mintha a bajorok mindig a hamburgiakon akarnák kitölteni minden mérgüket.

Szombaton Robben egy, Ribéry két, Lewandowski három gólt szerzett, igazolta a csapat, hogy a Hertha BSC elleni hazai 0-0 csak egyszeri kisiklás volt. Függetlenül a BL-mérkőzéstől, Heynckes a legjobbnak vélt tizenegyét (Ulreich – Kimmich, Boateng, Hummels, Alaba – Javi Martínez, Vidal – Robben, Thomas Müller, Ribéry – Lewandowski) jelölte kezdőnek, Tolisso később beállt, de le kellett cserélni. Állítólag kevésbé súlyos a sérülése, mint eleinte gondolták. Lewandowski egyébként olyan volt, mint Böde Dániel a hétvégén: a kilences mezben szerzett egy mesterhármast, de kihagyott egy büntetőt. Ribéry 2013. december 7. óta először szerzett két gólt Bundesliga-mérkőzésen.

A Hertha BSC ezúttal sem nyert, gól nélküli döntetlent játszott otthon a Freiburggal. A berliniek idén eddig csupán egy bajnokit nyertek, hazai pályán szeptember 20. óta csupán a HSV és a Hannover ellen győztek. A Leverkusen elleni bravúros győzelem óta immár négy meccsen át nem tudott gólt elérni a csapat.

Szalai Ádám együttese, a Hoffenheim győzött, a magyar válogatott középcsatár ezúttal a cserék között kapott helyet. Gulácsi Péter alakulata, az RB Leipzig gól nélküli döntetlent játszott a VfB Stuttgart otthonában. A lipcseiek négy forduló óta nyeretlenek, nagyon tömör a mezőny, de egyre távolodik tőlük a BL-szereplés. Főleg, hogy a hétvégén éppen a Bayern következik.

A Borussia Dortmund nagy csatában verte meg a vele a forduló előtt azonos pontszámmal álló Eintracht Frankfurtot. A vendégek a 90. percben Danny Blum révén kiegyenlítettek, ám a Dortmundnak erre is volt válasza, a 95. percben Michy Batshuayi megszerezte a győztes gólt. A belga csatár, aki január végén érkezett a Chelsea-től az Arsenalhoz igazolt Aubameyang pótlására, kilenc tétmeccsen hét gólt szerzett eddig a sárga-feketéknél. Most például csak a 62. percben szállt be, csereként!

Bundesliga 1, 26. forduló

Mainz–Schalke 0-1

Bayern München–Hamburger SV 6-0

Hannover 96–Augsburg 1-3

Hertha BSC–Freiburg 0-0

Hoffenheim–Wolfsburg 3-0

Bayer Leverkusen–Mönchengladbach 2-0

VfB Stuttgart–RB Leipzig 0-0

Borussia Dortmund–Eintracht Frankfurt 3-2

Werder Bremen–Köln (hétfőn rendezik)

Az élcsoport: 1. Bayern München 66 pont, 2. Schalke 46, 3. Dortmund 45, 4. Leverkusen 44, 5. Frankfurt 42.