Gyurta Dániel döntött, és elmondta a szövetségi kapitánynak is

Infostart
2018. február 12. 19:06
Egyeztetett Gyurta Dániel és Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, és kiderült, az elmúlt évek gyengébb eredményei dacára az olimpiai bajnok mellúszó folytatni akarja a felkészülést., és vissza akar térni a legjobbak közé.

Gyurta Dániel a 2015-ös kazanyi világbajnokságon háromszoros címvédőként csak a harmadik helyen ért a célba, és azóta a legfontosabb nemzetközi versenyeken egyetlen olyan teljesítménnyel sem tudott kirukkolni, ami a hírnevéhez méltó lett volna. A tavalyi budapesti világbajnokságon 200 mellen 17. lett, a 100-on pedig 28. Felvetődött, hogy befejezi a versenyzést, és újdonsült NOB-tagként a sportdiplomáciai karrierjének felépítésére összpontosít.

Most Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya egyeztetett Gyurtával a folytatásról. Egy órát beszélt vele, ahogy korábban Cseh Lászlóval és Verrasztó Dáviddal is.

"A játékszabály ezúttal is az volt, hogy nincs kertelés, mindenki azt mondja, amit gondol. Már az elején arról biztosítottam, hogy én leszek az utolsó, aki hátat fordít neki, amivel azonnal világossá tettem, hogy pártfogója vagyok a versenyzői pályafutása folytatásának. Szó sincs megalkuvásról, különleges bánásmódról viszont annál inkább. Mindig is azt az elvet vallottam, hogy aki a legmagasabb csúcsra is feljutott már, és Dani a maga Mount Everestjét is megmászta, annak – ha erre van szüksége és ráadásul kellő motivációt is érez magában – az utolsó, sőt, az utolsó utáni esélyt is meg kell adni. Dani elmondta, hogy egyszerűen

elképzelhetetlennek tartaná az életét, az uszodák sajátos légköre, a versenyláz és a versengés nélkül,

de azt is, hogy nem a levegőbe beszél, amikor egy, a legszebb éveire emlékeztető teljesítmény megszületését vizionálja" - mondta Sós Csaba az SzPress Sporthírszolgálatnak.

A kapitány hozzátette, másfél évtizede ismerik egymást, barátok, és Gyurta feltétel nélkül számíthat rá.  Még 12 évesen figyelt fel, onnan lett London olimpiai bajnoka és háromszoros világbajnok, világrekorder.

"Ami azóta történt, azt nem mindenki ítéli meg ugyanúgy, én viszont, aki a történet minden mozzanatát egészen közelről láthattam és olykor a saját bőrömön is éreztem, csak azt mondhatom:

Gyurta a poklokat is megjárta.

És én éppen erre gondolva zártam a beszélgetésünket úgy, hogy barátom, ha komolyan gondolod a dolgot, menj tovább, hiszen még mindig te vagy a legjobb magyar mellúszó" - mondta a szövetségi kapitány,  és hozzátette, a beszélgetésüket a márciusi országos bajnokság után folytatják.