Csoda történt Beneventóban - videó

Infostart
2017. december 4. 09:28
Az Inter állt az olasz labdarúgó-bajnokság élére, de az igazi szenzáció a tabella végén volt: megszerezte első pontját a Benevento, ráadásul milyen góllal...

Olaszországban a Napoli az idény során először került ponthátrányba valamelyik riválisával szemben. Maurizio Sarri együttese a San Paolóban elveszítette a Juventus elleni csúcsrangadót, méghozzá éppen korábbi játékosa, Gonzalo Higuaín találatával. Az égszínkékeket így megelőzte az Inter, miután Ivan Perisic mesterhármasával kiütötte a

Chievót. Mauro Icardi is bevette a vendégek kapuját a San Siróban, így immár egyedül vezeti a góllövőlistát. Luciano Spalletti csapata 2016 januárja óta először vezeti a Serie A tabelláját, azaz közel két évet várt rá. Szombaton rangadón kell majd megvédenie az elsőségét, miután Torinóba, a Juventushoz látogat.

A Fiorentina a Sassuolo ellen megtörte négy mérkőzésből álló nyeretlenségi szériáját, így győzelemmel debütált az új edző, Beppe Iachini. A Bologna Nagy Ádám nélkül játszott otthon 1-1-es döntetlent a Cagliarival.

A forduló szenzációját a Benevento okozta, amely élvonalbeli történetében először szerzett pontot, méghozzá, meglehetősen különleges körülmények között. A múlt héten Vincenzo Montellát váltó Gennaro Gattuso bemutatkozó mérkőzésén a piros-feketék kétszer is vezetést szereztek, előbb „Jack” Bonaventura, majd Gheorghe Puscas találata után Nikola Kalinic révén. Ám a Milan, amely meglehetősen sok piros lapot szedett össze már az ősz korábbi szakaszában is, Alessio Romagnoli kiállítása miatt emberhátrányba került. A Benevento „minden mindegy” alapon rohamozni kezdett, s a 95. percben Danilo Cataldi középre ívelt szabadrúgása után

az előrehúzódó kapus, Alberto Brignoli a kapuba fejelte a labdát.

A Serie A-ban legutóbb 2001-ben, a Reggina kapusa, a Manchester Unitedet is megjárt Massimo Taibi szerzett akciógólt, az Udinese ellen. Mindössze egy elődje volt, Michelangelo Rampulla, aki 1992-ben a Cremonese tagjaként fejelt gólt az Atalantának.

A Benevento játékosai úgy ünnepeltek, mintha a Bajnokok Ligáját nyerték volna meg – de némileg érthető volt az örömük, megtört az átok, megszerezték az első pontjukat a Serie A-ban. Ráadásul felettébb extrém körülmények között. Roberto de Zerbi, a Benevento edzője ünnepelte játékosai küzdőképességét, harcosságát, Gennaro Gattuso pedig a maga tömör, mégis lényeglátó mondatainak egyikével érzékeltette a helyzetet és az érzéseit: „Ennél még az is jobb, ha kést döfnek beléd.”

Serie A, 15. forduló

Napoli-Juventus 0-1

Benevento-AC Milan 2-2

AS Roma-SPAL 3-1

Torino-Atalanta 1-1

Bologna-Cagliari 1-1

Fiorentina-Sassuolo 3-0

Internazionale-Chievo 5-0

Sampdoria-Lazio 1-2

Crotone-Udinese

Az élcsoport: 1. Inter 39 pont, 2. Napoli 38, 3. Juventus 37, 4. AS Roma 34.