Állami támogatás nélkül épül futballstadion Budapesten

InfoRádió
2017. december 4. 17:21
A főváros első amerikaifoci-pályáját a Budapest Eagles építi, de több csapat otthona lesz.

A Testvériség sportegyesület egykori futballpályája helyén hamarosan elkezdik építeni az első budapesti amerikaifoci-pályát. Az országban az első kimondottan a sportág számára tervezett pálya 2016 áprilisában Székesfehérváron épült, de a hazai élvonalba, a HFL-be feljutó Budapest Eagles a fővárosban építtet egy újabbat.

"Budapest első szabványméretű amerikaifoci-pályáját tudjuk felépíteni, amely kifejezetten csak ezé a sportágé lesz, teljes felszereltséggel" – mondta Boda Gábor, a csapat vezetőedzője a Digi Sporton, és hozzátette, reményeik szerint enyhe lesz a tél, és már április környékére elkészülhet a létesítmény, amelyet mindenféle állami támogatás nélkül, szponzori támogatásokból, adományokból és a tagdíjakból valósítanak meg.

A stadionból akár nyolc kameraállásos közvetítést is tudnak majd sugározni a televíziók, sőt szó van arról is, hogy fix kamerákat telepítenek a lelátóra. 

Vb-t rendez Székesfehérvár

Magyarország 2020-ban egyetemi amerikaifutball-világbajnokságot rendez. Az esemény házigazdája Székesfehérvár lesz majd, ahol a First Field, Magyarország első hivatalos amerikaifutball-pályája van. A világbajnokságon előreláthatólag nyolc csapat küzd majd egymással.