Babosék tornát nyertek Moszkvában

InfoRádió
2017. október 20. 12:21
Babos Tímea és párja, Andrea Hlavackova megnyerte a moszkvai WTA-torna páros versenyét, miután 2:1-re verték a döntőben Nicole Melichar és Anna Smith amerikai, brit párost.

A magyar játékos és cseh partnere - a viadal első kiemeltje - 1 óra 8 perces mérkőzésen, döntő rövidítésben múlta felül a Nicole Melichar, Anna Smith amerikai, brit duót pénteken.

Az első szettben Babosék határozott és pontos játékkal 12 perc alatt 4-0-s előnyre tettek szert, s azzal együtt könnyedén nyerték a 26 perces szakaszt, hogy az ellenfél a végére magára talált.

Olyannyira belelendült Melichar és Smith, hogy a második játszmát 33 perc alatt meg is nyerte, így következhetett a döntő rövidítés, amelyben a magyar, cseh páros megint ellenállhatatlanul játszott, s kilenc perc alatt 10-3-ra győzött.

Babos Hlavackovával hatodszor játszott idén döntőt, Rabatban, Quebec Cityben és Taskentben a legjobb volt a páros, Madridban és Pekingben pedig kikapott a fináléban.

Legközelebb a vasárnap kezdődő WTA-világbajnokságon szerepelnek.

Eredmény (a WTA honlapjáról):

női páros, döntő:

Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 1.)-Nicole Melichar, Anna Smith (amerikai, brit) 6:2, 3:6, 10-3 - döntő rövidítés