Michelisz kétszer is az élmezőnyben

Infostart
2017. október 15. 17:51
Michelisz Norbert második és negyedik helyet szerzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) kínai versenyhétvégéjén.

Honlapjának beszámolója szerint a Honda gyári csapatának magyar pilótája az első futamon extrém esős körülmények között a kilencedik pozícióból rajtolva a negyedik helyig kapaszkodott fel.

A fő futamot a második helyről kezdte meg, ám a pályán álló víz miatt a negyedik körben megszakították a viadalt, s a három megtett kör alapján hirdették ki a végeredményt, így a pilóták a helyezésükért járó pontok felét kapták meg.

Michelisz a Kínában gyűjtött pontokkal közelebb zárkózott a világbajnoki sorozatban eddig vezető csapattársához, az ezúttal tesztbalesete miatt nem versenyző Tiago Monteiróhoz, valamint az éllovassá előlépett Thed Björkhöz.