Ettől indult be Fucsovics Márton

InfoRádió
2017. szeptember 23. 17:37
Fucsovics Márton úgy kezdte a szezont, hogy semmilyen kiemelkedő eredményt nem tudott felmutatni. Bár döntőkig sikerült eljutni, négy éve egyetlen Challenger-tornát sem nyert. Most egy interjúban arról is beszélt, miként sikerült a fordulat.

A válogatott rendkívül egységes, összetartunk, mindenben segítjük egymást. Kevesen hittek benne, hogy sikerülhet, de senki nem akadályozhatott meg bennünket a célunk elérésében, a szövetség pedig mindenben támogatott minket. Beérett a munka gyümölcse- nyilatkozta a hatalmas Davis-kupa sikerről Fucsovics Márton a 24.hu kérdésére.

Elmondta: fantasztikus közönség előtt teniszezett, ami rengeteget jelentett. Pénteken majdnem négy órát töltött a pályán, másnap, a páros előtt "szinte hulla volt". Vasárnap a győzelem volt a tét, és valahogy az egész fájdalom és fáradtság elmúlt.

Csak arra tudtam koncentrálni, hogy nyernem kell.

Edzőjéről, Sávolt Attiláról ezt mondta: "Régóta dolgozunk már együtt, és olyan szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, hogy gyakorlatilag tekintetből olvasunk. Mindig jó érzés kinézni rá a lelátóra, mert nyugalmat sugároz."

Idei évét így értékeli: Úgy kezdtem a szezont, hogy semmilyen kiemelkedő eredményt nem tudtam felmutatni. Bár döntőkig sikerült eljutni, négy éve egyetlen Challenger-tornát sem nyertem, aztán májusban rögtön két trófeát is gyűjtöttem. Bíztam az áttörésben.

Sok teniszező pályafutása alakul úgy, hogy akár három-négy évig a száz körül tanyázik, aztán egyszer csak szárnyalni kezd.

Ez mindenki életében máskor érkezik el, kellő tapasztalatot kell hozzá szerezni. Türelmesnek kell lenni és keményen dolgozni.