Megszólalt a magyar csoda kulcsa

InfoRádió
2017. szeptember 19. 11:04
Csak az utolsó pillanatban hitte el Fucsovics Márton, hogy sikerülhet a bravúr, és a magyar teniszválogatott bejuthat a Davis-kupa világcsoportjába. Az oroszok ellen 3-1-re megnyert összecsapáson mindhárom magyar sikerben része volt a világranglistán 111. magyar játékosnak.

A hét elején még kisebb egészségügyi probléma zavarta, gondja volt az energiabevitellel, de utána különösen ügyelt az étkezésre és a hidratálásra Fucsovics Márton.

"Az egyes mérkőzések után nagyon elfáradtam, de megérte. Nagyon megterhelő volt az egész hét, hiszen már hétfőtől folyamatosan edzettünk" – mondta a Borsnak, és elárulta, eddigi pályafutása legnagyobb sikereként élte meg a történteket.

"Mindig nagy öröm a hazai közönség előtt az országért játszani. Kimondhatatlan érzés, nagyon büszke vagyok, de ez nemcsak az én érdemem, hanem egy többéves csapatmunka eredménye. Bevallom, elérzékenyültem, főleg, amikor este már el is mertem hinni, hogy sikerült" – mondta a teniszező. A magyar szövetség százezer dollárt kap a sikerért a nemzetközi szövetségtől.