Szokatlan döntés a US Openen

Infostart
2017. szeptember 2. 21:01
Fabio Fogninit sportszerűtlen magatartásért előbb pénzbüntetéssel sújtották, majd ki is zárták a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Az olasz játékost pénteken este 24 ezer dollár (6,1 millió forint) megfizetésére kötelezték, mert szerdai második fordulós egyes meccsén háromszor is sportszerűtlenül viselkedett, egyszer például megsértette a női mérkőzésvezetőt. Szombaton aztán továbbtárgyalták ügyét, s végül kizárták, ezért már a párosok harmadik fordulójában sem léphet pályára Simone Bolelli oldalán.

A magatartási kódex megsértése miatt Fognini további 250 ezer dolláros (64,1 millió forint) szankcióra számíthat, de az is elképzelhető, hogy a továbbiakban nem vehet részt a Grand Slam-sorozatban.

Az egyesben 22. helyen kiemelt olasz teniszező szerdán négy játszmában kikapott honfitársától, Stefano Travagliától, és kiesett.

A balhés játékos hírében álló teniszezőnek nem ez volt az első büntetése Grand Slam-tornán, mivel 2014-ben Wimbledonban dühkitörései miatt 27 500 dollárt kellett fizetnie.