Kajak-kenu Eb: Tökéletes magyar kezdés 200 méteren

InfoRádió / MTI
2017. július 15. 15:20
Remekül kezdték a 200 méteres versenyeket a magyarok a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon: a szombat délutáni előfutamokból minden egységük egyenes ágon került a vasárnapi döntőbe, azaz a később sorra kerülő középfutamokban már egyetlen hajójuk sem lesz érdekelt.

A sort délelőtt az 500 méteres négyessel aranyérmes kajakos Lucz Dóra nyitotta, aki másodikként ért célba futamában, amelyben az első három hely ért finálét.

Az újpesti versenyző után a sprintspecialista kenus Hajdu Jonatán is egy második hellyel lépett tovább, míg a kajakos Horváth Bencének még az is belefért, hogy körülbelül húsz méterrel a cél előtt megbillenjen, akkora volt ugyanis az előnye, hogy ez sem veszélyeztette győzelmét.

A győri sportolónak szüksége is volt a sikerre, ebben a számban ugyanis csak ezzel lehetett megspórolni a középfutamot.

A kenus Devecseriné Takács Kincső - aki Luczhoz hasonlóan már aranyérmes Plovdivban, miután délelőtt Balla Virággal megnyerték az 500 méteres versenyt - ugyancsak egy második hellyel kvalifikálta magát a legjobb kilenc vasárnapi futamába.

A párosoknál a Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó megnyerte előfutamát, míg a nők hasonló számában a délelőtt K-2 1000 méteren győztes Hagymási Réka ezúttal Szabó Ágnessel versenyezve csípte el a harmadik, még éppen továbbjutó helyet.

A férfi kenupárosoknál éppen kilenc egység nevezett, így nem rendeztek selejtezőt, azaz a Hajdu, Fekete Ádám kettős már döntős.

A zárónapon a 200 méteres távtól az ötezresig összesen 17 finálét rendeznek az Eb-n, mindegyikben lesz magyar hajó a rajtnál.

A további program (magyar idő szerint):

vasárnap:

500 m-es és 1000 m-es döntők 9.05

200 m-es döntők 12.05

5000 m-es döntők 14.22