Nagy tervekről beszél az új magyar kajakkirály

InfoRádió
2017. június 21. 12:53
Szinte hónapról hónapra lépeget előre Kopasz Bálint. A MOL Tehetségtámogató Program klasszisa az előző hétvégén 500 és 100 méteren egyesben is megnyerte a Maty-éren rendezett hazai válogatót, így ezekben a számokban indulhat a plovdivi Európa-bajnokságon.

"Tökéletes versenyhétvége volt. A felkészülés remekül sikerült, szuper formában indulhattam, ennek is köszönhető a két sima siker. Mindkét számmal meg vagyok elégedve, már a döntő előtt magabiztos lehettem. Az elején otthagytam a többieket, a végén pedig még tartalékolhattam is, de a világversenyeken biztosan szükség lesz a magamban hagyott pluszban, hiszen a nemzetközi versenyeken nagyobb csata várható" – fejtette ki az InfoRádió Víztükör című műsorában Kopasz Bálint.

Sokat jelentenek neki az idei sikerek, és nem kis célokkal utazik majd az Eb-re.

"Nagyon szeretnék mindkét egyesben jól szerepelni, egyértelműen a dobogó a cél"

– jelezte.

Az Algyő versenyzőjének munkáját édesanyja, Demeter Irén irányítja. Most két nap pihenés után szerdán folytatja a felkészülést.

"Ami eddig bevált, azt folytatjuk. Elsősorban gyorsító edzések következnek, ilyenkor egy nap 20-22 km-t teszek meg" – árulta el.

Kopasz Bálint megjegyezte, hogy az augusztus 23-án kezdődő

racicei vb-n akár szívesen indulna az 500 egyes helyett az új olimpiai számban, 500 négyesben.

A második hazai válogatót egy héttel az Eb előtt rendezik Szolnokon, ha a 20 éves tehetség ezúttal is nyeri a két egyest, akkor Hüttner Csaba szövetségi kapitány jó eséllyel teheti be a négyesbe is.