Amatőr hibát követett el a magyar olimpiai bajnok

InfoRádió
2017. június 7. 13:44
Már tudja, miért veszítette el szombaton a moszkvai Grand Prix-viadal elődöntőjét, de nem kesereg, az olimpiai bajnok Szilágyi Áron levonta a tanulságokat, és már minden idegszálával a jövő heti Európa-bajnokságra fókuszál.

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó a Nemzeti Sportnak nyilatkozott, és azt mondta, kicsit bosszús. Három dél-koreaival vívott egymás után, kettőt legyőzött, majd az elődöntőben is vezetett 13-8-ra, de úgy érzi, belekényelmesedett a Gu Bon Gil elleni mérkőzésébe, jött egy-két elnagyolt tus, utána pedig a blokk.

"Könnyű belesétálni abba a csapdába, hogy menjünk csak a biztosra, ám a kardvívásban ilyen egyszerűen nincs; sokszor elhisszük, ha erőltetjük az együttes találatokat, akkor abból nem lehet baj, pedig ennek az ellenkezője az igaz: kockáztatni kell.

Amatőr hiba, amit én is elkövettem Moszkvában,

emiatt, csak emiatt haragszom magamra" - mondta London és Rio olimpiai bajnoka.

Mégis az évadban ez volt az első olyan verseny, amelyen elégedett volt a formámmal, először vívott igazán jól.

"A tanulságokat levontuk, ha úgy tetszik, Moszkvában megfizettem a tanulópénzt"

- mondta, s hozzátette, a bosszúság nem tart sokáig, ma már az asszó után percekkel már képes higgadtan végiggondolni, mi is történt, de nem is hurcolhatja hosszan a csalódottságot, mert az nagyon visszavetheti.

Jövő héten Tbilisziben lesz az Európa-bajnokság, július végén pedig Lipcsében a világbajnokság, és Szilágyi úgy érzi, hogy az év két legfontosabb versenyére még jobb formába lendül.

"Rengeteg energiám van még, szellemileg sem vagyok fásult, vannak ötleteim, gondolataim, hogyan lehetnék még jobb, nagyon motivált vagyok" - mondta, és jelezte, az Eb-n ugyanaz a célja, mint az eddigi versenyeken: legyen minél jobb formában, hogy minden akcióra összpontosítani tudjon, hogy bírja végig a versenynapot, ne legyen elengedett asszója.