Megszólalt Michael Schumacher menedzsere: ezért a nagy hallgatás

InfoRádió
2017. május 26. 16:44
Interjút adott hosszú hallgatás után Sabine Kehm, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher menedzsere a sportbuzzer.de oldalnak. Elmondta, hogy miért nem nyilatkoztak a 2013 decemberében síbalesetet szenvedő autóversenyző állapotáról.

Sabine Kehm még ma is jól emlékszik 2013. december 29-re: a családjával töltötte a karácsony utáni napot, amikor egy francia újságíró felhívta, és azt kérdezte tőle, igaz-e, hogy Michael Schumacher balesetet szenvedett. A menedzser azonnal tudta, hogy baj van, és másnap reggel már ott volt a grenoble-i kórházban. Nehéz napok vártak rá, volt olyan újságíró, aki papnak öltözve akart beszökni a kórházba, egy másik pedig Michael apjának adta ki magát. 

A síbaleset óta nem adnak ki információt Michael Schumacher állapotáról, Kehm szerint a hétszeres világbajnok érdekében.

"Michael nyilvános életet élt, és a közönségnek joga van tudni, hogy mi történt vele. Azt egyértelművé is tettük, hogy nagy baj történt. Michael azonban következetesen határt húzott a közszereplés és a magánélet között, a szurkolók és az újságírók pedig elfogadták ezt. A döntés, hogy a síbaleset után megóvjuk őt a nyilvánosságtól, az ő érdekében történt. A családnak joga van a legjobb megoldást választani" - mondta Sabine Kehm, aki 2000 óta dolgozott Schumacherrel, eleinte a média-tanácsadója volt, 2009-ben pedig a teljes menedzsmentet rábízta a német autóversenyző.

Jelenleg ő Mick Schumacher menedzsere is, a hétszeres világbajnok fia most lép a Forma-3-ba, amely a Forma-1 előszobája. 

"Ez most a tanulóév lesz, Mick teszi a dolgát, a saját útját járja, és nem hagyja, hogy az apja miatt nyomás legyen rajta. Tudja, hogy idő kell ahhoz, hogy igazi autóversenyző lehessen" - mondta a menedzser.