Dárdaiék véget vethetnek a rossz sorozatnak

InfoRádió / MTI
2017. május 13. 09:10
A német labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában Dárdai Pál vezetőedző csapatának, a Hertha BSC-nek le kellene zárnia negatív idegenbeli sorozatát annak érdekében, hogy az Európa Liga-szereplésre jogosító ötödik vagy hatodik helyen végezzen.

A berlini együttes legutóbbi kilenc Bundesliga-mérkőzését elveszítette saját stadionján kívül, most a már kiesett Darmstadt vendégeként bizonyíthat.

A Hertha hátránya egy pont az ötödik Freiburggal szemben, a Köln és Werder Bremen egy, a Borussia Mönchengladbach pedig két ponttal van lemaradva tőle.

A riválisaik közül a brémai jelentheti a legnagyobb veszélyt a Herthára, illetve a Freiburgra, hiszen az elmúlt tíz fordulót nézve a Werder - a címvédő és már bajnok Bayern Münchennel holtversenyben - a legtöbb pontot (23) és a legtöbb gólt (27) szerezte. A Werder Szalai Ádám csapatát, a Hoffenheimet látja vendégül, amelynek már biztos a Bajnokok Ligája-szereplése, azonban egy győzelemmel akár a dobogóra is odaérhet, ami automatikusan főtáblás indulást jelent.

Az újoncként már biztos dobogós RB Leipzig a bajnok Bayern München ellen biztosíthatja be második helyét, ehhez Gulácsi Péteréknek pontot kellene szerezniük, de az is elég, ha a harmadik Borussia Dortmund nem nyer Augsburgban. Ha a Leipzig nyer, akkor megdönti a Kaiserslautern csúcsát, amely az 1997-98-as szezonban feljutóként 68 pontot szerzett.

A második kieső kiléte is eldőlhet, ugyanis az Ingolstadtnak az ötödik Freiburg otthonában kellene legalább egy pontot rabolnia - és izgulnia, hogy eközben a Hamburg és a Mainz is kikapjon -, míg egy vereséggel megpecsételődik a sorsa.

Bundesliga, 33. forduló:

szombat:

--------

Bayer Leverkusen-1. FC Köln 15.30

FC Schalke 04-Hamburger SV 15.30

FSV Mainz 05-Eintracht Frankfurt 15.30

VfL Wolfsburg-Borussia Mönchengladbach 15.30

Augsburg-Borussia Dortmund 15.30

Werder Bremen-1899 Hoffenheim 15.30

Darmstadt 98-Hertha BSC 15.30

SC Freiburg-Ingolstadt 15.30

RB Leipzig-Bayern München 15.30

A tabella:

1. Bayern München 32 80-17 76 - bajnok

2. RB Leipzig 32 60-32 66

3. Borussia Dortmund 32 67-36 60

4. 1899 Hoffenheim 32 59-34 58

5. SC Freiburg 32 40-55 47

6. Hertha BSC 32 39-41 46

7. 1. FC Köln 32 47-40 45

8. Werder Bremen 32 55-55 45

9. Borussia Mönchengladbach 32 42-46 43

10. FC Schalke 04 32 43-38 41

11. Eintracht Frankfurt 32 32-37 41

12. Bayer Leverkusen 32 45-51 37

13. Augsburg 32 34-50 36

14. VfL Wolfsburg 32 32-49 36

15. FSV Mainz 05 32 40-51 34

16. Hamburger SV 32 30-59 34

17. Ingolstadt 32 34-55 30

18. SV Darmstadt 98 32 26-59 24 - kiesett