Chernomaz és több játékos is elmondta, mi hiányzott

InfoRádió / MTI
2017. április 28. 17:31
Egyebek mellett a több tapasztalt játékos hiánya és a fiatalok rutintalanság az oka az ötödik helyen záró magyar jégkorong-válogatott kijevi divízió I/A sikertelen világbajnoki szereplésének Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint.

"Azok a csapatok, amelyek az utolsó napon is a feljutásért játszanak, mind a speciális csapategységekben, emberelőnyben és -hátrányban, valamint kapusteljesítményben is kiemelkednek. Nekünk is minden meccsen volt esélyünk a győzelemre, azonban végül elvéreztünk" - mondta a kazahok ellen elveszített mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Chernomaz.

A szövetség honlapja szerint „kemény meccset játszottunk a kazahokkal, elégedett vagyok a játék színvonalával és a fiúk hozzáállásával. A bulik többségét mi nyertük meg, 2-0 után még visszajöttünk, voltak helyzeteink is. Az utolsó percekre lehoztuk a kapusunkat, de akkor sem tudtunk betalálni.”

Most szereznek rutint

Az MTI kérdésére, miszerint mivel magyarázható, hogy a csapat az utolsó négy mérkőzésén nem tudott betalálni azonos létszámban, csak háromszor emberelőnyben, azt mondta: "több ügyesebb játékosunk, aki például a tavalyi elit vb-n jól játszott, most különböző okok miatt nem lehetett itt. Őket pótolni kellett, jöttek a fiatalok, akik a nemzetközi színtéren rutintalanok. Így aztán sokszor nem jól döntöttek a passzolás és a lövés között, és néha pánikoltak is". A szövetségi kapitánynak most lejár a szerződése, a szövetség elnöksége később foglalkozik a kérdéssel.

"Ami a mostani mérkőzést illeti, a szurkolók segítettek felállni a 0-2-es kezdés után, újra volt esély a pontszerzésre, de akárcsak az előző három találkozón, ez most sem sikerült" - mondta Chernomaz, hangsúlyozva, hogy a magyar válogatottnak van a világon a legodaadóbb szurkolótábora.

Nem volt jó az együttműködés

A játékosok szerint mielőbb el kell felejteni a vb-n nyújtott teljesítményt, és újult erővel kell felkészülni a jövő évi divízió I/A tornára.

Hári János szerint egyszerűen nem tudott összeállni rendesen a csapat, a sortársak nem tudtak jól együttműködni, nem volt jó a "kémia" a játékosok között. "Sajnálom, mert több van bennünk" - mondta a Svédországban légiós csatár.

Hiányzott az agresszivitás

A kazahok ellen gólt szerző Sagert Kalvin szerint a jövőben sokkal agresszívebben kellene játszaniuk az ellenfelek harmadában és különösen a kapu előtt. "Ha nem tudunk szép gólokat ütni, ha nem járatjuk jól a korongot, akkor is be kell találni valahogy. Legyen csúnya a gól, de legalább mi ütjük, nem az ellenfél" - tette hozzá.

Szirányi Bence is úgy fogalmazott, hogy a Kijevbe kiutazott 24 játékos számára nagy csalódás a szereplés. "Most ezt ki kell törölnünk az emlékekből, és jövőre megpróbálni ismét a feljutásért harcolni" - fogalmazott a hátvéd.