Kassai Viktor hibái kirobbanthatják a futballforradalmat

Infostart
2017. április 19. 18:00
A Bayern München vezetői, játékosai és a német sajtó szerint elsősorban a Kassai Viktor által vezetett magyar bírói stábon múlt, hogy a bajorok nem jutottak be az elődöntőbe.

A németek szerint a tizenegyest jól ítélte meg Kassai, ellenben rosszul döntött két kulcspillanatban, Arturo Vidal kiállításakor és Cristiano Ronaldo lesen volt a második gólja előtt. Az összképet tekintve a párharc kimenetelét valójában két kiállítás döntötte el, Münchenben Javi Martínezé, Madridban Arutro Vidalé.

Amikor a Bayern teljes létszámmal pályán lehetett, Münchenben 1-1, Madridban 2-1 volt az állás – a javára. Ez akkor is tény, ha nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az első meccs eredménye befolyásolta a második alakulását is.

Abban a televíziós felvételek alapján nem lehet vita (senki sem akadt azóta sem, aki az ellenkezőjét állítaná), hogy Cristiano Ronaldo lesről lépett vissza, mielőtt átvette a labdát a második gólja előtt. Abban sem lehet vita, hogy Arturo Vidal nagyon keményen, de szabályosan szerelte Arseniót a második sárga lapja előtt. A németek nem emlegetik, a spanyolok igen, valójában addigra a chileinek már nem is kellett volna a pályán lennie, a második félidő elején, amikor megrúgta Casemirót, kiérdemelte (volna) a kiállítást. Ugyanakkor a brazil, aki az első gól előtt kiváló labdát adott Cristiano Ronaldónak, szintén kiállítást érdemelt volna egy esetnél, már a sárga lapja után.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München vezérigazgatója azt nyilatkozta: „Azt kell mondanom, először is nagyon dühös vagyok, mert kiszúrtak velünk. Kiszúrtak velünk, a szó valódi értelmében”. Carlo Ancelotti vezetőedző szerint a bíró teljesítménye „kevésbé volt jó, mint a csapatáé”. Hozzátette: „Nem álltunk távol az elődöntőtől, de bírói ítéletek sújtottak bennünket. Tudom, hogy a futballban az ilyen előfordul, de nem ilyen sorozatban” – méltatlankodott. Az olasz edző szerint nemcsak Ronaldo második, de a harmadik gólja is lesről született.

„Remélem, a jövőben a videóbíró segít majd a játékvezetőknek. Nem szabad, hogy ilyen hibák forduljanak elő a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében” – tette hozzá, alighanem az egész futballvilág egyetértésére.

Ami a nemzetközi sajtót illeti, a Kicker internetes kiadásának főcíme: „Hét hibás döntés, nem mindegyik a Bayern ellen.” A nagy példányszámú Bild főcíme ugyancsak Rummeniggét idézi: „Kilőttek minket!”.

A kedd esti mérkőzés alapvetően felvet számos kérdés a futball jövőjével kapcsolatban. Tavasszal már ez volt a második szuperrangadó (az első a PSG és a Barcelona párharca), amely után a játékvezetők működése nagyon súlyos kritikákat kapott. A kérdés nyilvánvalóan az: a mai technikai színvonalon miért nem kapják, miért nem kaphatják meg azt a segítséget a játékvezetők, amelyet közvetlenül az eset után és később is a szurkolók, a nézők: közelről, több szögből, akár lassítva látni az eseményeket. Már ezen a találkozón is működött a gólvonaltechnika (Robben emelése után, Marcelo fejesénél, például, azonnal tudhatta mindenki, hogy a labda nem jutott túl teljes terjedelmével a gólvonalon), de alighanem ez kevés. A változás elodázhatatlan.