Tízmilliókat követelnek az olimpiáról letiltott kajakozók

InfoRádió
2017. április 6. 12:56
Kártérítési pert indít a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) ellen Horváth Bence és Szomolányi Máté. A két kajakozó vívta ki az indulási jogot a riói olimpiára 200 méter párosban, de végül nem utazhattak az ötkarikás játékokra.

A szövetség fegyelmi bizottsága decemberben mentette fel a Horváth Bencét és Szomolányi Mátét. Fábry György, a fegyelmi testület elnöke akkor azt mondta: több atipikus doppingminta alapozta meg a vizsgálat elindítását, de a bizonyítékok, köztük az igazságügyi orvosszakértői vélemény nem támasztották alá a vétséget.

"A felmentő döntés azért született meg, mert a fegyelmi bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a versenyzők nem megengedett eszközökkel készültek" – fogalmazott akkor.

Egy független szakértő kimutatta: a két kajakozó

megfeszített edzésmunkája miatt vált atipikussá kontrollvizsgálatuk eredménye.

Az MKKSZ elnöksége augusztus elsejei ülésén azért változtatta meg a riói játékokra kijelölt férfi kajakosok névsorát, mert a Magyar Antidopping Csoport (MACS) jelzése szerint Horváth és Szomolány atipikus doppingmintát adott le. A MACS írásbeli - és Tiszeker Ágnes MACS-vezető által szóban is megerősített - állásfoglalása szerint azt jelenti, hogy a mintavétel idején tiltott szer volt a szervezetükben.

Helyettük Molnár Péter és Tótka Sándor utazhatott Rióba, a páros végül a negyedik helyen végzett.

Mivel kiderült ártatlanságuk, az olimpiáról lemaradó sportolók kártérítési pert indítanak.

Méhes László, Szomolányi ügyvédje a Borsnak azt mondta: előbb peren kívüli megegyezésre törekedtek, de a szövetség elutasító magatartása miatt polgári pert indítanak. Méhes hozzátette: olimpiai részvételük elmaradása miatt

pénzbeni kártérítési igénnyel lépnek fel.

De hogy mennyi pénzt követelnek, azt nem árulta el.

A lapnak egy ügyvéd név nélkül azt mondta, 50–50 millióról szólhat a keresetlevél.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!