Babos Tímea túl van a hullámvölgyön

Infostart
2017. március 9. 13:42
Babos Tímea a budapesti tornagyőzelem lendületével szeretné folytatni a játékot az amerikai versenyeken is. A magyar teniszező célja, hogy bekerüljön a legjobb húszba a világranglistán.

Babos Tímea reméli, hogy a most következő versenyekre a budapesti tornagyőzelem nagy lendületet és magabiztosságot ad neki.

„Bízom abban, hogy tudom kamatoztatni a Budapesten megszerzett tapasztalatokat. Október óta volt egy kisebb hullámvölgyem, de ez már végképp a múlté” – közölte a magyar játékos.

A teniszező elmondta, hogy nagyon fontos versenyek várnak rá a következő hetekben. Indian Wellsben és Miamiban is pályára lép, és szeretne minél jobb eredményeket elérni ahhoz, hogy a világranglistás helyezése is javuljon. Jelenleg a 28. helyen áll.

„A célom egyértelműen az, hogy bekerüljek a legjobb húsz közé. Azért dolgozom napról napra, hogy ez sikerüljön. Remélem, hogy a budapesti sikeremmel egy nagy lépést tettem a céljaim elérése felé” – fejtette ki.

A 23 éves versenyző arról is beszélt, hogy jó formában várja az amerikai versenyeket. Úgy érzi, végre meglett a kemény téli felkészülés eredménye, ezért bizakodik a tengerentúli túrával kapcsolatban.

Időközben Indian Wellsben Babos Tímea párosban kiesett Anasztaszija Pavljucsenkovával az oldalán. Egyesben erőnyerőként a második fordulóban kezdi meg szereplését, az ellenfele a kazah Jaroszlava Svedova vagy az üzbég származású, amerikai Varvara Lepchenko lesz.