Dénes Ferenc: kevesebb közpénzt kellene adni Hosszú Katinkának

InfoRádió
2016. december 29. 12:48
Nem ért egyet a magyar sporttehetségek támogatási rendszerével Dénes Ferenc sportközgazdász. Az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: az állam ma a tehetség kibontakoztatása után is mindent finanszíroz az élsportolónak, ehelyett az lenne célszerű, ha a versenyző felnőtt hivatásosként eldönthetné, hogy saját kockázatra piacra lép-e és megpróbálja-e az eredményeit pénzre váltani.

Dénes Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, nagy tisztelője Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszónak, de a versenyzőhöz kapcsolódó finanszírozási modellben szívesebben látna több magánpénzt.

"Nagy tisztelője vagyok azoknak az eredményeknek, amelyeket elér, de sajátosnak ítélem a sportpolitikában betöltött szerepét.

Az üzleti modelljében pedig kicsit szívesebben látnék magánpénzt.

Aki magánkeresetből meg tudja oldani a felkészülését, utazását, az ne vegyen ki közpénzt a rendszerből" - jelentette ki a sportközgazdász.

Dénes Ferenc azt mondta: az állam ma a tehetség kibontakoztatása után is mindent finanszíroz az élsportolónak, ehelyett az lenne célszerű, ha a versenyző felnőtt korosztályba érve eldönthetné, hogy saját kockázatra piacra lép-e és megpróbálja-e az eredményeit pénzre váltani.

"A tehetségkibontakoztatásban van felelőssége a közösségnek, de utána,

ha felnőtt sportoló lesz, döntse el, hogy hivatásos sportolóként akar-e élni,

és akkor ugyanúgy, mint egy fodrász, egy asztalos vagy bárki, menjen ki a piacra, és próbálja meg a tehetségét pénzre váltani, vagy pedig döntsön úgy, hogy nem, akkor pedig legyen belőle fodrász vagy asztalos, egyébként gyönyörű emlékekkel a sportolásról. Ma nálunk nem ez történik, igaz, sokszor máshol sem. Most gondozzuk 18 éves koráig a tehetséget, majd azt mondjuk, hogy a piac nem tudja eltartani, és közösségileg finanszírozzuk, mert az nekünk valamiért jó" - mondta Dénes Ferenc.

Hosszú Katinka és az úszószövetségi vezetés közötti vitákról a sportközgazdász azt mondta, ez a konfliktushelyzet erősítette a sportolónő brandjét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dénes Ferenc: kevesebb közpénzt kellene adni Hosszú Katinkának
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást