Szász Emese: erre még Kulcsár Győző sem tudott felkészíteni

Infostart
2016. október 7. 13:53
A gyerekekkel való találkozást nevezte a legnagyobb élménynek Szász Emese. Az olimpiai bajnok párbajtőröző néhány hét múlva újra pástra lép.

Az olimpia óta még nem tudott pihenni Szász Emese, de hamarosan erre is lesz ideje.

“Egyébként nagyon jól érzem magam. Rengeteg rendezvényre hívnak, nagyon sokan kíváncsiak ránk, én pedig majdnem minden meghívásnak igyekszem eleget tenni” – mondta az olimpiai bajnok az InfoRádiónak adott interjúban.

A párbajtőröző a legjobb élménynek azt tartja, hogy szeptember közepén Kőbányán, a Nagy Sportágválasztón rengeteg gyerekkel találkozhatott, és a Vasasban rendezett köszöntésen is a klub sok fiatal versenyzője részt vett.

“Mindig az jelenti a legnagyobb élményt, ha látom, hogy mekkora örömöt szerzünk nekik, mennyi motivációt adunk a sportoláshoz. Nem kell mindenkinek olimpiai bajnoknak lenni, csak szeressék meg a mozgást, és legyenek egészséges felnőttek” – fejtette ki.

Szász Emese azt mondta, edzője, a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző sem készíthette fel a megnövekedett érdeklődésre.

“Erre nem is lehet felkészülni, és szerintem a mesterem sem volt erre felkészülve. Látom, hogy őt is lépten-nyomon megállítják, hogy fényképezkedjenek vele, autogramot kérjenek tőle. Még nem is kérdeztem tőle, hogy őket hogyan fogadták az olimpiák után, de szerintem most, hogy ennyire az internet világában élünk, talán még nagyobb érdeklődéssel követnek minket” – vélekedett.

Az újdonsült aranyérmes újra edzésbe állt, igaz, egyelőre erőnléti munkát végez, a vívóterembe még nem ment le. Novemberben ismét a pástra lép, és indul a magyar bajnokságon is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
161004 SPO1 1340 Vívás: Szász Emese FD-DZST
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást