Rágós győzelmen van túl az OSC

Infostart
2016. október 3. 10:29
Az OSC vízilabdacsapata 12-11-re győzte le a Hannovert, így százszázalékos mérleggel, csoportelsőként jutott tovább a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének első köréből.

Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője elégedetten értékelt a mérkőzés után az InfoRádiónak.

„A legfontosabb az volt, hogy megnyerjük a mérkőzést, ezzel a csoportelsőséget is megszereztük. A támadások terén sokat hibáztunk, leginkább a második félidőben éreztem azt, hogy több olyan helyzetünk volt, amikor eldönthettük volna a mérkőzés sorsát. Ez nem valósult meg" – mondta az InfoRádiónak.

Értékelésében kiemelte a védelem hatékonyságát, amely az első negyed után magára talált.

A csapatkapitány Bisztritsányi Dávid is örül annak, hogy az első akadályt sikerrel vette az együttes.

„Kiszenvedtük ezt a sikert. Rágósabb lett, mint szerettük volna. A Hannover ugyan egy jó játékosokból álló, de még nem érett össze a csapatuk. Talán még nekünk is van hova fejlődni, a célt viszont teljesítettünk, így nem lehetünk csalódottak" – fogalmazott az OSC Európa-bajnok kapusa az InfoRádiónak.

Az újbudai pólócsapat legközelebb szerdán 18 órától játszik bajnoki rangadót a bajnok Szolnok ellen a Nyéki Imre uszodában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rágós győzelmen van túl az OSC
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást