Bundesliga - Kleinheisler saját csapata ellen játszik

InfoRádió / MTI
2016. szeptember 30. 06:47
Különleges mérkőzés vár Kleinheisler Lászlóra a német labdarúgó-bajnokság hétvégi hatodik fordulójában, mivel a Darmstadt színeiben saját klubja, a Werder Bremen ellen léphet pályára.

A magyar válogatott támadó középpályást januárban szerződtette a brémai csapat, amely nyáron kölcsönadta őt a darmstadtiaknak, akiknél rendszeres játéklehetőséghez jut, legutóbbi két meccsükön kezdőként számítottak rá.

A szombati találkozó mindkét fél számára fontos, ugyanis a két csapat a 14. és 15. helyen áll, így egyformán szüksége van a pontokra a feljebb kapaszkodáshoz.

A bajnokság eddigi egyik meglepetéscsapata, a hetedik helyen álló RB Leipzig a 11. Augsburgot fogadja pénteken, minden bizonnyal Gulácsi Péterrel a kapujában, a válogatott játékos ugyanis a lipcsei gárda minden meccsét végigjátszotta eddig. A csapat másik magyarját, Kalmár Zsoltot az első öt bajnoki találkozó közül háromra nem nevezték, kétszer pedig a kispadon ült.

A Szalai Ádámot foglalkoztató, kilencedik Hoffenheim a mindössze egypontos, 16. Ingolstadt vendége lesz szombaton. A 28 éves csatár eddig két meccsen jutott játékhoz csereként - egy gólt szerzett -, de a legutóbbi két találkozón nem küldték pályára.

Huszti Szabolcs állandó kezdőnek számít az Eintracht Frankfurtban, amely az előkelő ötödik pozícióban áll, és szombaton a 12. Freiburg vendégeként lép pályára.

A Dárdai Pál irányította, a szezont három sikerrel kezdő, hatodik helyezett Hertha BSC egy-egy bajnoki vereség és döntetlen után térhet vissza a győztes útra, amennyiben hazai pályán sikerül érvényesítenie a papírformát a holtversenyben 16. Hamburger SV ellen.

A listavezető, még százszázalékos Bayern München az Atlético Madridtól szerdán elszenvedett Bajnokok Ligája-vereség után az 1. FC Köln ellen feledtetheti a hétközi kisiklást. Ugyanakkor nem számíthat könnyű meccsre szombaton, mivel vendége szintén veretlen - három győzelem, két döntetlen -, és a harmadik helyről várja a müncheni találkozót.

A 6. forduló programja:

-----------------------

péntek:

RB Leipzig-FC Augsburg 20.30

szombat:

Bayern München-1. FC Köln 15.30

Ingolstadt 04-Hoffenheim 15.30

Hertha BSC-Hamburger SV 15.30

Freiburg-Eintracht Frankfurt 15.30

SV Darmstadt 98-Werder Bremen 15.30

Bayer Leverkusen-Borussia Dortmund 18.30

vasárnap:

VfL Wolfsburg-FSV Mainz 15.30

Schalke 04-Borussia Mönchengladbach 17.30

A tabella:

1. Bayern München 5 15- 1 15

2. Borussia Dortmund 5 16- 4 12

3. 1. FC Köln 5 9- 2 11

4. Borussia Mönchengladbach 5 10- 6 10

5. Eintracht Frankfurt 5 8- 5 10

6. Hertha BSC 5 9- 7 10

7. RB Leipzig 5 9- 4 9

8. Mainz 5 12-11 7

9. Hoffenheim 5 9- 8 7

10. Bayer Leverkusen 5 8- 7 7

11. FC Augsburg 5 4- 6 7

12. Freiburg 5 6- 9 6

13. VfL Wolfsburg 5 4- 7 5

14. SV Darmstadt 98 5 2-10 4

15. Werder Bremen 5 5-15 3

16. FC Ingolstadt 04 5 2-10 1

16. Hamburger SV 5 2-10 1

18. Schalke 04 5 2-10 0