Szabó Gabriella: ez még jobban összekovácsol Danával

Infostart
2016. szeptember 27. 09:00
A riói sikerek óta az ünneplésé és a rendezvényeké a főszerep a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella életében. A Honvéd kajakozója szerint továbbra is remek egységet alkothat a mostani társakkal, így Kozák Danutával is, akivel ebben az évben mindent megnyertek.

„Az előző hónapokhoz képest felszabadult vagyok, fülig ér a szám, az edzések helyett rendezvényekre járok, de majd eljön az ideje a pihenésnek is” - számolt be mindennapjairól az InfoRádió Víztükör című műsorában Szabó Gabriella, aki nem titkolta, hogy a különleges napokból volt bőven, a születésnapját többször is megünnepelték az olimpiai címekkel együtt.

Beszélt a legemlékezetesebb riói pillanatáról is.

„Az maradt meg bennem a legjobban, amikor kiszálltunk a párosból és a stégen együtt ültünk Danutával, az az első perc, amikor csak egymásnak örültünk” - mesélte.

Mint mondta, ezek a sikerrel megvívott csaták mindig csak szorosabbra kovácsolják a kapcsolatukat.

„Bízom benne, hogy a továbbiakban is ilyen jó csapatot fogunk alkotni” - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogy egyesülete számíthat rá.

„Ha nagyobb szerepet szánnak nekem, állok elébe. Nagyon szeretem a Honvédot, bízom benne, hogy együtt folytatjuk tovább, minden adott ahhoz, hogy újabb négy évre a klubnál maradjak, és segítsem a Honvédot.

A 2013-as nehézségek után nem számít könnyű cikluskezdésre, de az akkori problémákat igyekszik megelőzni.

„Én amúgy is ilyen típusú versenyző vagyok, hogy általában a hibáimból tanulok és tudom, hogy azt a félévet nagyon elengedtem – nem túlságosan, de ha egy picit is nem figyelsz oda, az itthon éppen elég ahhoz, hogy átmenjen rajtad az egész női mezőny. Most biztosan teljes elánnal fogom csinálni a következő évet is” - jelezte.

Arról is beszélt, hogy a tervek szerint november 1-jén kezdi újra az edzéseket, és készül a következő szezon fő megmérettetésére, a racicei világbajnokságra.