Boczkó Gábor: nagyon feldobtak minket a magyar szurkolók

InfoRádió
2016. augusztus 18. 15:28
Az olimpiai falu hagyott kívánnivalót maga után, de a verseny szervezése rendben volt - mondta hazaérkezése után az InfoRádiónak a csapatban bronzérmes vívó, Boczkó Gábor.

A vívó értékelése szerint az olimpiai versenyeket magas színvonalon rendezték meg, de a falu hagyott némi kívánnivalót maga után.

„Félig fejezték csak be a lakásokat, a fürdőszobában például tükör nem, maltermaradék viszont annál több volt. Szerencsére mi puritán körülmények között is tudtunk pihenni. Az a generáció vagyunk, akik még emeletes ágyban aludtunk, ha külföldre mentünk, öten laktunk egy három ágyas szobában, szóval ez számunkra nem okozott problémát. De nem egy négycsillagos szálloda volt, az biztos”- fogalmazott a bronzérmes csapat tagja.

A csapatversenyt rendkívül nehéznek minősítette Boczkó Gábor.

„Elég erős águnk volt, már a negyeddöntőben Koreával kerültünk össze, ami nem túl kellemes. Sikerült az utolsó három asszóban fordítani, és onnan megtartani az előnyt. Azért egy rendkívül erős csapatról van szó, amely tavaly szintén a negyeddöntőben a világbajnokságon megvert minket. Utána messze a legnagyobb favorit a francia csapat, akik simán nyertek is, mi tudtuk csak kicsit megszorítani őket. Sajnálatos módon éppen nekem az elődöntőben nem ment úgy, és nem tudtam még szorosabbá tenni a mérkőzést. A bronz meccsen a szintén nehéz ukránokat megvertük. Ők a világbajnokok, ott is szoros meccs volt, de végig vezettünk, a srácok nagyon jól betartották a taktikát, kezünkben volt az irányítás és a végén be is húztuk a bronz érmet” - számolt be a vívó.

Arról, hogy a mérkőzéseken a közönség a szokásosnál jóval hangosabb volt, azt mondta: a közönség velük volt, ezért nagyon nem zavarta őket.

„Az azért furcsa volt, hogy amikor az egyéniben brazil vívott, két tus között is üvöltöztek és énekeltek, és ez zavarta a koncentrációt. Amikor viszont a magyarok is szurkoltak, az minket nagyon földobott. Még a kétszer-háromszor nagyobb létszámban jelen lévő francia szurkolókat is le tudták énekelni, ami abszolút pozitív volt nekünk” - fogalmazott Boczkó Gábor.

Elmondta, hogy az olimpia utánnagyobb pihenő következik, aztán meglátják, hogy vívásban milyen pozícióban folytatják.

„Most viszont elég nagy fáradságot érzek magamon, most nem akarnék egy ideig vívóterembe menni” - tette hozzá a bronzérmes vívó.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Boczkó Gábor: nagyon feldobtak minket a magyar szurkolók
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást