Hajdú B.: Túlteljesített a magyar válogatott

Infostart
2016. július 18. 12:55
A labdarúgó Európa-bajnokság színvonalát erősen meghatározta, hogy a csapatok többsége a biztonságra törekedett - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hajdú B. István. Az M4 sportkommentátora szerint a magyar válogatott teljesítménye meglepte a nemzetközi közvéleményt.

Hajdú B. István szerint azért is született kevés gól az Európa-bajnokságon, mert mindenki olyan eredményt akart elérni, amellyel tovább tud jutni a csoportkörből, és ez az új lebonyolítási rendszerben a döntetlenekkel is megvalósítható volt – ahogy az a későbbi győztes portugáloknak is sikerült.

„A szervezett védekezést jól meg tudja oldani minden Eb-résztvevő, és van még legalább 8-10 olyan csapat, amely nem jutott ki, de nem alázták volna meg a tornán” - fejtette ki az M4 sportkommentátora.

A magyar válogatott játékban és eredményben is túlteljesített – vélekedett.

„A keret több mint fele, 12 játékos a hazai bajnokságban edződött, a portugálok ellen pedig hét NB I-es volt kezdőcsapatban. A bajnokság színvonalából és a nemzetközi kupaszereplésből nem következett az, hogy a válogatott veretlenül végez a csoport élén, majd ki-ki meccset játszik egy nála jobb csapattal” - emelte ki.

A sportkommentátor szerint a külföldi szurkolók és szakírók keveset tudtak Bernd Storck szövetségi kapitány csapatáról, aztán az Eb-n az együttes olyan erényeket csillogtatott, amelyeket nem a magyaroktól vártak volna.

Hajdú B. István úgy látta, hogy a játékosokat feldobta az Ausztria elleni első meccs, amelyre kiválóan felkészültek, és a legjobb összeállításban meg is tudtak nyerni, valamint a hangulat is.

„A játékosok sem voltak felkészülve arra, hogy az a két gól az osztrák kapuban mit generál itthon és a lelátón. Ettől egyre inkább elhitték, hogy van keresnivalójuk. Ezt követően Izland ellen domináltak, jött a portugálok ellen adok-kapok, majd a szép halál a nyolcaddöntőben” - tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hajdú B. István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást