Tokár Krisztián: Ez a páros mindig ott mocorgott a második helyen

InfoRádió
2016. június 23. 16:00
A Horváth-Szomolányi kajakpáros edzőjének nem volt meglepetés, hogy a fiúk megnyerték a válogatót. Tokár Krisztián az InfoRádióban elmondta, 2010-es összeülésük óta mindig ott voltak az aktuális elsők mögött.

A győriek fiatal egysége, Horváth Bence és Szomolányi Máté nyerte a férfi kajakpárosok 200 méteres szétlövését Szegeden, a kajakosok és kenusok olimpiai válogatóversenyén.

Ez a kettős egy hónapja, az első válogatón is a leggyorsabb volt ebben a számban, a világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter duó azonban egyenlíteni tudott. A különverseny aztán rendkívül szoros csatát hozott, amely végül ismét Horváthék javára dőlt el.

A páros edzője, Tokár Krisztián elmondta, a jövő heti Európa-bajnokság miatt az ünneplés nagyon rövid volt.

„Szerdán utazunk Moszkvába. Nem túl magasak az elvárások a fiúkkal szemben, hiszen munkából kell hogy menjünk, az elmúlt időszak öt csúcsformás versenye elég sokat kivett belőlük. Az idei utolsó csúcsot Rióra kell időzíteni, de nagyon jó felmérőnek kell lennie az Európa-bajnokságnak. A 200 páros mezőnye hellyel-közzel megegyezik az olimpiai és a világbajnokival” - hangsúlyozta a Győr kajakedzője.

A válogatókat értékelve Tokár Krisztián kiemelte: „reménykedtünk benne, hogy meg lehet előzni akár az aktuális világbajnokot is. A 200-as mezőnyben van egy szűk világelit, hat-nyolc páros, illetve nyolc-tíz egyes versenyző, akik folyamatosan váltják egymást a döntőben és a dobogókon. Nem voltunk esélytelenek, nem voltunk távol tőlük tavaly a válogatón sem, ők jutottak ki, világbajnokok lettek. Nagyon kemény feladat volt fejben is felkészíteni a versenyzőket arra, hogy azt a párost kell megverniük, legalább kétszer, ami a világot verte meg egy félórán belül kétszer is.”

Az olimpiai felkészülést firtató kérdésre válaszolva az edző elmondta: „szerencsére nagyon sok időnk van. Egy rövid ideig újra tudunk alapozni, próbáljuk rendezni a gyerekek keringését, és minden olyan dolgot, ami most elhanyagoltabb állapotba került a rengeteg pörgős verseny és utazás miatt. Utána gőzerővel bele lehet vetni magunkat a speciális munkába, edzőtáborozni fogunk, valószínűleg az olimpiáig végig. Ha jól felépítjük a hátralévő hét hetet, még egy csúcsformát tudunk időzíteni, ami az elképzeléseim szerint és a fiúk mentalitását nézve lehet hasonló a válogatóversenyekhez, de akár egy picit jobb is. Az olimpia súlya ott lesz a fejekben, a vállakon, de, kajak-kenuról lévén szó, a válogatóversenyek, a kijutásért folytatott küzdelmek sem gyengébbek, mint egy olimpiai döntő. Nagyon jó torna volt ez a válogatósorozat” - fűzte hozzá Tokár Krisztián.

Az edző jelezte, a tavaly őszi előolimpián a világbajnok páros vett részt, hozzátéve: teljes joggal.

„Horváth Bence Szomolányi Máté párosa 2010 óta létezik, ifjúsági koruk óta együtt versenyeznek, 2011-ben volt az első igazán nagy durranásuk, amikor életük első felnőtt versenyén megnyerték az első válogatót a szegedi kvalifikációs világbajnokságért. A másodikon és a szétlövésben is kikaptunk, nem mi képviseltük az országot Szegeden 2011-ben, de azóta minden évben vannak nemzetközi versenyeink. Azoknak a javuló tendenciáját mutatja, hogy először B-döntőztünk, aztán bronzérmet szereztünk, harmadszorra megnyertük az U23-as világbajnokságot tavaly. Ez a páros mindig ott mocorgott a háttérben, ami jutott nekik – Világkupa, Európa-bajnokság, utánpótlás versenyek -, azokat rendre szépen teljesítették. Mindig tartották a távolságot az aktuális magyar legjobbtól, ami elég volt az itthoni második helyekhez, szerencsére idén pedig az elsőhöz” - hangsúlyozta Tokár Krisztián.

A Rióba utazó magyar csapat összetétele a június 24-26-án rendezett moszkvai Európa-bajnokságot követően válik véglegessé.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tokár Krisztián: Ez a páros mindig ott mocorgott a második helyen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást