Storcz Botond: Az olimpiai számokra fókuszálunk

Infostart
2016. június 20. 11:02
Szerdán utazik el Moszkvába az Európa-bajnokságra a magyar kajak-kenu válogatott. Az is eldőlt, hogy az aranyéremre esélyes női négyes milyen összeállításban szerepelhet az orosz fővárosban és nagy eséllyel a riói olimpián. Erről Storcz Botond vezetőedző beszélt az InfoRádióban.

„A csütörtöki nap folyamán végigpróbáltuk a lehetséges négyes variációkat. Ebben egyértelműen az látszott, hogy Kozák Danuta, Szabó Gabriella, illetve Csipes Tamara mellett Fazekas-Zur Krisztinával működött a legjobban a négyes, így Fazekas-Zur Krisztinával indul a négyes az Európa-bajnokságon” - mondta Storcz Botond, a magyar felnőtt kajak-kenu válogatott vezetőedzője.

Hozzátette: az olimpiai csapathirdetés az Európa-bajnokság után várható.

„A férfi és női négyes versenyszámokat még szeretném tesztelni, ott még változhat a csapat. A női négyes esetében végigpróbáltuk a lehetséges variációkat, magyar részről ez a legjobb négyes, férfi négyes ebben az összetételben nemzetközi versenyen pedig most fog először rajthoz állni” - fogalmazott a szakvezető.

Storcz Botond elmondta, minimális az esélye annak, hogy a riói olimpiai csapatba még férfi kajakozók kerüljenek, hiszen a hazai válogatás lezárult.

„Abban az esetben még írhatok ki új válogatót a férfi négyesben, ha az Európa-bajnokságon nem teljesítünk jól. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem lehet egzakt módon megmondani, de mindenképp fontos, hogy ott milyen helyen szerepelünk, milyen ellenfeleket verünk meg és kik azok, akik ott lesznek a nemzetközi mezőnyből” - hangsúlyozta a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó.

Storcz Botond hozzáfűzte: a válogatott gerincét az olimpiai csapat alkotja és elsősorban az olimpiai számokra fókuszálnak.

„Azt szeretném, ha az olimpiai számokban lennénk eredményesek és ott legyen minél több érmünk” - mondta Storcz Botond a magyar felnőtt kajak-kenu válogatott vezetőedzője az InfoRádiónak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Storcz Botond: Az olimpiai számokra fókuszálunk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást