Dombváriék legyőzték Kammereréket

InfoRádió
2016. június 9. 17:32
Az első döntőt - a férfi kajak négyesek 1000 méteres számának fináléját - már csütörtökön megrendezték a magyar kajakozók és kenusok vasárnapig tartó olimpiai és Európa-bajnoki válogatóversenyén Szegeden.

A győzelmet a Kugler Attila, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor összetételű kvartett szerezte meg, miután 1,3 másodperccel megelőzte a tavaly augusztusi milánói világbajnokságon ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású négyest.

Nem mi voltunk esélyesek, rettentő kemény csata volt, ez a válogató többi részére is kihathat. Álmaimban sem gondoltam, hogy három számban győzhetek - mondta a magyar szövetség honlapján megjelent interjúban Dombvári Bence, aki azt is elárulta, hogy mindössze három közös edzés után versenyeztek a Maty-éren.

Semmi hibát nem követtünk el, nincs kifogás. Sokáig fej fej mellett mentünk, a végét ők bírták jobban - fogalmazott Kammerer Zoltán, aki egyesben és párosban javítana, ahogy még bízik a riói részvételben.

Storcz Botond vezetőedző is értékelte a döntőt, és beszélt a folytatásról.

„Meglepetés, hogy kikapott a londoni ezüstérmes négyes, főleg azért, mert a győztes egység eddig alig edzett együtt, vagyis valószínűleg még tudnak javulni. Az Európa-bajnokságon felmérjük majd, hogy mely számokban lehetünk eredményesek az olimpián. Extrém esetben az egyes és a páros is feláldozható azért, hogy jól szerepeljünk négyesben, ugyanakkor a duplázás vagy a triplázás sem lehetetlen Rióban” - jelentette ki a szakvezető.