Mourinho aláírt

InfoRádió
2016. május 26. 19:02
A SkySports értesülése szerint csütörtökön délután Londonban aláírta szerződését José Mourinho a Manchester Uniteddel. A portugál tréner a hétfőn menesztett holland Louis van Gaal utódja a menedzseri poszton. Sajtóinformációk szerint a megállapodása három évre szól.

Mourinho korábban a Portót, az Intert, a Real Madridot és a Chelsea-t is irányította, az előbbi két klubbal Bajnokok Ligáját is nyert. A londoni csapatot kétszer is vezette, de mindkétszer szerződést bontottak vele, másodjára tavaly decemberben, miután a Chelsea közel került a kiesőzónához.

A Manchester United a most véget ért szezonban az ötödik helyen végzett az angol labdarúgó-bajnokságban, az FA Kupát pedig megnyerte.

Korábbi információk szerint problémát jelentett a tárgyalások során a két fél már létező, óra-, illetve autó szponzori megállapodásainak összeférhetetlensége is. A Unitednek érvényben lévő megállapodása van a Bulova órás céggel, míg Mourinho a Hublot márka nagykövete. A Vörös Ördögök mezszponzora a Chevrolet, míg Mourinhónak szerződése szerint Jaguar autókat kell használnia.

Mourinho a korábbi sajtóinformációk szerint sürgette az egyeztetéseket, hogy a lehető legkorábban elkezdhesse a United újjáépítését. Már az elmúlt napokban egymás után jelentek meg cikkek arról, hogy kikkel erősítené meg a csapat keretét. A névsorban szerepel Zlatan Ibrahimovic, Willian, Ezequiel Garay,  N'Golo Kanté, Joss Stones és Antoine Griezmann is.