Kenderesi Tamás: Cseh László nem verhetetlen

Infostart
2016. május 19. 12:04
Nem tartja legyőzhetetlennek Cseh Lászlót 200 méteres pillangóúszásban fiatal riválisa, Kenderesi Tamás. A 19 éves versenyző a londoni Európa-bajnokságon harmadik lett az elődöntők összesítése alapján, míg Cseh László ismét a legjobb időt érte el.

„Elégedett lehetek, mert középső pályára akartam bekerülni a döntőbe, és ez sikerült, a hármason fogok úszni, tehát boldog vagyok” - mondta az InfoRádiónak Kenderesi Tamás.

Hozzátette: az egyetlen dolog, ami elbizonytalanítja, hogy nem ment olyan jól az úszás, mint korábban reggel.

„Az időm sem volt igazán jó. Persze nem akartam annyira elrúgni a középdöntőt, mert tudtam, mi kell ahhoz, hogy bekerüljek középső pályára, de nagyon örülök, hogy ezt meg tudtam csinálni” - fogalmazott.

Kenderesi Tamás elmondta: számára fontos, hogy megint Cseh László mellett úszhat.

„Nekem sokat számít, ha látom az ellenfelemet. Elsősorban taktikai szempontból számít, ezért is akartam bekerülni középre. Majd meglátjuk, mi lesz a döntőben. Laci nagyon erős, de nem verhetetlen. Az a célom, hogy megverjem, de a dobogónak is nagyon örülni fogok” - árulta el Kenderesi Tamás.

A fiatal úszó szerint látszik, hogy a versenyzők taktikáznak.

„A vb- bronzérmes, Jan Switkowski is lazábbat úszott, tehát vannak megbújó emberek, akiket még nem ismerek, hiszen ez lesz az első döntőm felnőtt mezőnyben, de nagyon várom” - fűzte hozzá Kenderesi Tamás.

Az InfoRádiónak arra a kérdésére, mennyit lehet még fejlődni a riói olimpiára, azt válaszolta: szeretne még ledobni egy másodpercet.

„Lehet, hogy nagyképűnek tűnik, de vagyok olyan állapotban, ahonnan még ezt az időt le lehet venni” - jelentette ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kenderesi Tamás: Cseh László nem verhetetlen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást