Bartoletta, Bondarenko és Kanter is indul a Gyulai Memorial nagydíjon

InfoRádió / MTI
2016. május 19. 05:05
Három sztárral bővült az idén először kétnapos Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj indulói névsora, miután a távolugró és sprinter Tianna Bartoletta, a magasugró Bohdan Bondarenko és a diszkoszvető Gerd Kanter is elfogadta a meghívást. A versenyt a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban rendezik július 17-18-án.

A három atléta egyformán szerepelt már a legrangosabb magyarországi atlétikai versenyen - tájékoztatták a szervezők az MTI-t szerdán.

Az amerikai Tianna Bartoletta eredménysora lenyűgöző, távolugrásban 2005-ben, majd tíz év szünet után tavaly - 7,15 méteres eredménnyel - szabadtéri világbajnok lett, 2006-ban pedig fedettpályán nyert vb-aranyat. Sprinterként tagja volt a londoni olimpián elképesztő, 40.82 másodperces világcsúccsal nyertes amerikai stafétának. A 30 éves atléta a Gyulai Memorialon 2014 óta tartja a távolugrás versenycsúcsát 6,94 méterrel, de abban az évben 100-on is első volt, míg tavaly a jamaicai Veronica Campbell-Browntól kapott ki csak ez utóbbi számban.

Bondarenko, az ukránok világ- és Európa-bajnok magasugrója 2014-ben vendégeskedett a magyar versenyen, melyet akkor 2,38 méteres versenyrekorddal nyert meg. Az ukrán ugró 2,42 méterrel tartja az Európa-rekordot, de a világbajnoki rekord is az ő nevéhez fűződik, miután 2013-ban 2,41-gyel diadalmaskodott Moszkvában.

A 37 éves Gerd Kanter a férfi diszkoszvetés egyik legmeghatározóbb alakja volt az elmúlt tíz évben, 2007-ben világ-, egy évvel később pedig olimpiai bajnok lett, e mellett pedig a londoni játékokon harmadik volt, s két-két világbajnoki ezüst- és bronzérmet is szerzett, míg Európa-bajnokságokon háromszor - legutóbb 2014-ben - állhatott fel a dobogó második fokára. Az észt dobó az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán egyik legnagyobb ellenfele lesz majd a júliusi versenyen.

A szervezők korábban már bejelentették többek között a 400-as Kirani James és Steven Gardiner, a 200-as Alonso Edward és a 400 gátas Dalilah Muhammad, valamint Cassandra Tate szereplését.

Az egyelőre nem végleges műsorban 19 nemzetközi versenyszám szerepel, ilyen sokat még nem rendeztek a Gyulai István Memorial 2011 óta íródó történetében. Ismét lesznek nemzeti versenyszámok is, így például a férfi 200 méter és junior magasugrás vagy női gerelyhajítás és ifjúsági rúdugrás.

Jegyek már kaphatók a Ticket Express országos hálózatában, illetve a tex.hu oldalán. Az előnapra, azaz július 17-re a belépés ingyenes.