Hosszú Katinka és Cseh László is bejutott az esti elődöntőkbe

Infostart
2016. május 18. 13:10
Remek magyar szereplést hozott az úszó Európa-bajnokság szerdai selejtezőbeli programja.

Hosszú Katinka a legjobb idővel került a 200 vegyes elődöntőjébe. Az ötszörös világbajnok majdnem 1 másodperccel volt gyorsabb a hazai közönség előtt versenyző Hannah Mileynál. Verrasztó Evelyn ötödik, Jakabos Zsuzsanna hatodik lett, míg György Réka a 27. helyen végzett. Közülük csak Verrasztó Evelyn folytathatja, hiszen a 16-ba legfeljebb ketten kerülhetnek be egy országból.

Ennél is jobban sikerült a magyar úszóknak a 200 pillangó selejtezője. A kazanyi vb-n ebben a számban aranyérmes Cseh László volt a leggyorsabb, de ott volt mellette Kenderesi Tamás is, végül 28 századmásodperc választotta el egymástól a két éremvárományost. Biczó Bencze ötödik, Grátz Benjámin 15. lett, ők nem folytathatják az elődöntőben.

800 gyorson Kapás Boglárka a legjobb idővel került a döntőbe, Késely Ajna, Juhász Adél és Risztov Éva lemaradt a fináléról.

100 háton Hosszú Katinka a második idővel jutott a 16 közé, Burián Kata és György Réka búcsúzott. 200 mellen Horváth Dávid a 16. idővel lépett tovább, míg 50 háton Bohus Richárd kilencedikként biztosította helyét a folytatásban. Zámbó Balázs az összesítésben a 38. lett, így kiesett.

Az első két napon három-három érmet szerzett a magyar válogatott, ma nincs esély a sor folytatására, az újabb sikerek valószínűleg holnap folytatódnak, Hosszú Katinkáékra előtte az elődöntők várnak ma este 7 órától.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hosszú Katinka és Cseh László is bejutott az esti elődöntőkbe
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást