Simán nyert a Benedek-csapat Nagyváradon

InfoRádió
2016. április 26. 18:24
A magyar férfi vízilabda-válogatott simán győzött a románok vendégeként a világligában, így továbbra is versenyben van a csoportelsőségért, ezáltal pedig a júniusi szuperdöntős részvételért.

Eredmény – férfi Világliga-selejtező, A csoport, 5. forduló:

Románia-Magyarország 7-15 (3-7, 0-1, 1-3, 3-4)

Gólszerzők: Negrean 2, Gheorghe 2, Popoviciu, Szabó R., illetve Manhercz K. 3, Bátori 3, Erdélyi 3, Zalánki 2, Salamon 2, Tóth M., Bedő.

A négyest vezető görögökkel csak úgy tarthatta a lépést Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese, ha nyer kedd este Nagyváradon a román válogatott ellen.

A januárban Európa-bajnoki bronzérmet szerző, bár az akkori összeállításhoz képest ezúttal alaposan megfiatalított magyar csapat a vezetés megszerzése után gyakorlatilag csak 1-1-ig hagyta reménykedni a házigazdákat. A folytatásban ugyanis egyre-másra lőtte a gólokat, így a nagyszünetre ötgólos előnyt harcolt ki (3-8).

Az első nyolc perc gólbősége, majd a második találatszegénysége után a harmadik negyedben háromszor volt eredményes a vendégalakulat és csak egy ízben a hazai együttes, így gyakorlatilag már a befejező játékrész előtt eldőlt a csata. A negyedik negyed ennek megfelelően egyáltalán nem a védekezésről, hanem a támadójátékról szólt, sorra zördültek a hálók mindkét oldalon, a vége pedig 15-7-es, magabiztos magyar győzelem lett.

Sikere nyomán a magyar válogatott megőrizte az esélyt, hogy a szuperdöntős részvételt jelentő első helyet megkaparintsa a jelenleg éllovas görögök előtt. Ehhez az utolsó, hatodik fordulóban hazai környezetben le kell győznie a legutóbbi világbajnokságon bronzérmes görög csapatot, méghozzá - mivel a kinti meccsen négy góllal kapott ki a Benedek-alakulat - öttalálatnyi különbséggel. A végső sorrendről határozó mérkőzést május 10-én rendezik Szentesen.

A legjobb nyolc válogatottat - így a három európai selejtezőcsoport győztesét - felvonultató világliga-szuperdöntőt a kínai Hujcsouban bonyolítják le június 21. és 26. között.

Benedek Tibor a vlv.hu internetes szaklap helyszínről tudósító munkatársának nyilatkozva elsősorban a magyar válogatott lelkes játékát méltatta, majd így értékelt:

"Sokkal jobban játszott a csapat, mint amire számítottam. Nyilván egy csalódott román együttes volt az ellenfél, de itthon játszottak, szerintem nagyon akartak ők is. Az viszont látszik, hogy a mi céljaink ebben a pillanatban sokkal nagyobbak, mint a román válogatotté".