Folytatódik a harc a dobogóért az NB I-ben

InfoRádió / MTI
2016. április 9. 07:07
A dobogóért küzdő csapatok közül a papírforma alapján a Pakson pályára lépő Debrecennek lesz a legnehezebb feladata a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában, amelyet március végéről halasztottak el.

Csertői Aurél együttese hazai pályán mindössze két alkalommal kapott ki, ráadásul ha legyőzi hajdúsági ellenfelét, akkor meg is előzi, és csatlakozhat az európai kupaszereplésért harcoló csapatok népes táborához.

A második helyen álló MTK ezúttal is Dunaújvárosban fogadja soros riválisát, a Diósgyőrt, amely szezonbeli eddigi egyetlen idegenbeli sikerét még októberben aratta.

Az MTK-hoz hasonló feladat vár az Újpestre is, a lila-fehérek a Puskás Akadémiát látják vendégül. A felcsútiak egy, a Vasas otthonában elért novemberi győzelmen kívül mindössze három döntetlent tudnak felmutatni a Pancho Arénán kívül.

A negyedik Videoton a kiesés elől menekülő Vasast, míg a hatodik Haladás a sereghajtó Békéscsabát fogadja.

A bajnok Ferencváros a forduló vasárnapi zárómérkőzésén a Honvédot látja vendégül.

Az OTP Bank Liga 27. fordulójának programja:

szombat:

--------

Újpest FC-Puskás Akadémia 18.00, v.: Erdős

Videoton FC-Vasas, Felcsút 18.00, v.: Farkas Á.

Szombathelyi-Swietelsky Haladás - Békéscsaba 1912 Előre, Sopron 18.00, v.: Karakó

MTK Budapest-Diósgyőri VTK, Dunaújváros 18.00, v.: Berke

Paksi FC - DVSC-TEVA 20.45, v.: Németh Á.

vasárnap:

---------

Ferencváros-Budapest Honvéd 19.00, v.: Andó-Szabó

A tabella:

1. Ferencváros 28 22 2 4 62-17 68 pont - már bajnok

2. MTK Budapest 27 13 7 7 36-27 46

3. Újpest FC 28 11 10 7 37-28 43

4. Videoton FC 28 13 3 12 30-27 42

5. DVSC-TEVA 28 11 9 8 41-31 42

6. Szombathelyi Haladás 28 10 10 8 26-32 40

7. Paksi FC 27 11 6 10 36-33 39

8. Budapest Honvéd 28 10 7 11 34-32 37

9. Diósgyőri VTK 28 9 7 12 32-39 34

10. Vasas 28 7 3 18 25-48 24

11. Puskás Akadémia 28 5 9 14 30-46 24

12. Békéscsaba 1912 Előre 28 5 7 16 22-51 22

A 20. fordulóból elhalasztott MTK Budapest-Paksi FC találkozót jövő kedden rendezik meg.