24 százalékra csökkent áprilisban az infláció éves összevetésben

Infostart / InfoRádió
2023. május 10. 21:32
Új kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia között. Rendben zajlott a történelem érettségi, az Oktatási Hivatal cáfolja, hogy kiszivárogtak volna a tételek

Az előzetes várakozásoknak megfelelően 24 százalékra csökkent áprilisban az infláció éves összevetésben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Egy hónap alatt 0,7 százalékkal emelkedtek az árak. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára nőtt a leginkább. Tavaly áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 37,9 százalékkal emelkedett, de márciushoz képest már stagnálás tapasztalható. A háztartási energia 41,8 százalékkal drágult, a vezetékes gáz 59,4, az áram 27,3 százalékkal. A járműüzemanyagok 26 százalékkal drágultak.

Új kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia között – jelentette be Belgrádban a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt közölte: a mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték Algyő és Újvidék között jön létre. A tárcavezető a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülése után arról számolt be, hogy a Mol és a Transnafta együttműködésében tervezett csővezeték létesítéséről szóló szerződést, a június 20-i kormánycsúcson írják majd alá. Emellett megegyeztek arról, hogy az MVM és a szerb állami gázszolgáltató közös regionális földgáz-kereskedő vállalatot hoz létre.

Elsősorban magyar munkaerővel kell feltölteni az üres állásokat – erősítette meg a területért felelős államtitkár. Czomba Sándor a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásáról tartott konferencián arról beszélt: Magyarországon 300 ezerre tehető a munkaerő-tartalék létszáma, először velük kell feltölteni a munkaerőpiaci hiányt, csak ezután lehet magyar ajkú munkaerőt, majd harmadik országbeli munkavállalókat foglalkoztatni szabályozott keretek között. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezett nagyberuházások megvalósulásával újra erősödik a munkaerőhiány.

Ötszázalékos nyugdíjemelést javasol júniustól az MSZP. Korózs Lajos, a párt alelnöke a szocialisták háztartási mentőcsomagja egyik legfontosabb elemeként beszélt a nyugdíjemelésről. Hozzátette: emellett havi húszezer forintos élelmiszerbank-kártyát kell adni a leginkább rászoruló 300 ezer családnak, el kell törölni a kiskereskedelmi különadót, valamint nulla százalékra kell csökkenteni az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adóját.

Az Európai Bizottsághoz fordul a Párbeszéd, mert a párt szerint a Debrecenbe tervezett új akkumulátorgyár vízfelhasználása sérti az uniós irányelvet. Szabó Rebeka társelnök felidézte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap bejelentette: mintegy 400 milliárd forintos beruházással a hajdú-bihari városban építi fel első európai üzemét, a világ kilencedik legnagyobb elektromos-akkumulátor-gyártója, a kínai Eve Power. Az ellenzéki politikus szerint ezek az akkumulátorgyárak nagy mennyiségű vizet fognak felhasználni, ami Debrecen környékén különösen nagy problémát okoz majd.

A Kúriához fordul az oktatási népszavazási kezdeményezéseket elutasító döntés ellen a Pedagógusok Szakszervezetének két alelnöke. Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás magánszemélyként március 14-én kezdeményezett népszavazást öt kérdésben, de a Nemzeti Választási Bizottság ezek egyikét se hitelesítette. Indoklása szerint a kérdések megválaszolásához speciális információk, szakmai ismeretek kellenének, ami nem várható el a választópolgároktól, akik így nem tudják átlátni döntésük érdemi következményeit.

Rendben zajlott a történelem érettségi, az Oktatási Hivatal cáfolja, hogy kiszivárogtak volna a tételek. A hivatal közleményében hangsúlyozza, hogy a feladatlapok nem kerültek ki idő előtt a szigorúan zárt, ellenőrzött rendszerből, azokat arra illetéktelenek nem ismerték meg. Középszinten több mint 68 ezren, emelt szinten több mint 7 ezren adtak számot tudásukról történelemből. A vizsga első felében a kereszténység, a Szovjetunió, az Európai Unió, valamint Hunyadi Mátyás is téma volt.

Az Európai Bírósághoz fordult 6 magyar alapítványi egyetem, miután az Európai Bizottság tavaly decemberben kizárta őket az uniós projektekből. A döntés következtében bizonytalanná vált a magyar diákok Erasmus-részvétele, a magyar alapítványi egyetemek pedig már csaknem fél éve csak társult tagként, saját vagy kormányzati büdzséből vehetnek részt azokban a más uniós országokkal közös kutatási projektben, amelyeket eddig nyertes pályázat esetén az EU finanszírozott.

A közelgő ukrán ellentámadás csak akkor lesz a végső összecsapás, ha sikerül felszabadítani az oroszok által megszállt területeket – jelentette ki az ukrán külügyminiszter. Dmitro Kuleba a Bild című német lapnak azt hangoztatta, hogy ellenkező esetben fel kell készülni a következő támadásra. Közben a 3. ukrán rohamdandár parancsnoka közölte, hogy csapata Bahmutnál legyőzte a 72. orosz gépesített lövészdandár alakulatait, és felszabadította a terület egy részét.

Légzési nehézségekkel szállították kórházba ma reggel Gálvölgyi Jánost. Az rtl.hu a színész családjától úgy értesült, hogy a színművész súlyos állapotban van.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó - 2023. május 10.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást