Több tíz milliárdos mínusz, egy bólintás, még egy kordonbontás - a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2023. március 29. 20:35
Elfogadta a BKV 35 milliárd forintos veszteséget tartalmazó üzleti tervét a fővárosi közgyűlés. Már több mint 25 ezer orvos nyilatkozott arról, hogy a Magyar Orvosi Kamara tagja akar maradni. Ukrajnai látogatásra hívta meg a kínai elnököt az ukrán államfő

Elfogadta a BKK és a BKV idei üzleti tervét a Fővárosi Közgyűlés. A dokumentumban 35 milliárd forintos veszteség szerepel, de ez a társaság szerint nem veszélyezteti a közösségi közlekedés idei működését. A kormánypárti képviselők nem támogatták az előterjesztést. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a BKV az ország 7. legnagyobb áramfogyasztója. A Fővárosi Közgyűlés arról is döntött, hogy nem adja állami kézbe a főváros által üzemeltetett szakrendelőket.

Megsemmisítette a Kúria a XVI. kerületi légiutas-adót. A XVI. kerületi önkormányzat január 1-jével vezette be az új települési adót, amelynek értelmében minden, 18 évesnél idősebb, nem kerületi lakosnak, aki magánszemélyként utazik, ezer forintot kell fizetnie légi utazásonként. A fővárosi kormányhivatal közleménye ismerteti: a Kúria most jogerősen kimondta, hogy a XVI. Kerületi Önkormányzat légiutas-adóra vonatkozó rendelkezései jogszabályellenesek, ezért visszamenőleges hatállyal megsemmisíti.

A gazdaságfejlesztési miniszter arra számít, hogy nyárig megérkezhetnek az uniós kohéziós források. Nagy Márton Budapesten, a Magyar Multi Program zárókonferenciáján az infláció letörését és a gazdasági felzárkózás folytatását nevezte a legfontosabb feladatnak idén. A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormánynak is tennie kell azért, hogy a pénzromlás üteme az év végére 10 százalék alá csökkenjen.

Már mobilon is megnézhetők az e-receptek. Az oltási igazolvány mobiltelefonos alkalmazását alakították át digitális egészségügyi alkalmazássá, ennek első lépése, hogy a felhőbe küldött recepteket lehet megnézni az applikációban - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azt mondta, hogy a tervek szerint a leletekkel fog bővülni az elérhető egészségügyi adatok sora. A korábbi koronavírus applikációt 2,1 millióan töltötték már le telefonjukra.

Már több mint 25 ezer orvos nyilatkozott arról, hogy a Magyar Orvosi Kamara tagja akar maradni – erősítette meg az InfoRádióban a MOK elnöke. Kincses Gyula kiemelte: Magyarországon 35 ezer körül van a működési nyilvántartásban szereplő orvosok száma, így nem tudták meggyengíteni a testületet, mert már több mint kétharmad jelezte, hogy tag akar maradni.

Az ukrán gabona behozatalát korlátozó megoldásokat szorgalmazzák az Ukrajnával szomszédos országok - jelentette be a lengyel kormányfő Varsóban. Mateusz Morawiecki elmondta: az Európai Bizottságnak írt levélben azonnali cselekvést sürgetnek az érintett országok kormányfői. Az Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek címzett levélben mennyiségkorlátozásokat, védővámokat, és a behozatalt korlátozó előírásokat szorgalmaznak.

Ukrajnai látogatásra hívta meg a kínai elnököt az ukrán államfő. Amerikai értesülés szerint Volodimir Zelenszkij küldött meghívást Hszi Csin-pingnek. Kína az elmúlt hónapban hozott nyilvánosságra egy 12 pontos béketervet. Ukrajna üdvözölte a kínai diplomácia bekapcsolódását a háborús konfliktus rendezésébe, de Volodimir Zelenszkij azt hangsúlyozta: csak akkor jöhet szóba a béketárgyalás, ha az orosz hadsereg kivonul Ukrajna területéről. A kínai javaslatok között szerepelt a háborús helyzet enyhítésére és fegyverszünetre felhívás.

Berlinbe érkezett III. Károly brit uralkodó, ez az első hivatalos külföldi látogatása. A királyt és felségét, Kamillát a német főváros jelképének számító Brandenburgi kapunál fogadták katonai tiszteletadással, ahol első alkalommal fogadtak hivatalosan külföldi uralkodót. A brit király első útja eredetileg Franciaországba vezetett volna, de a látogatást az ottani nyugdíj-tüntetések miatt elhalasztották.

Párizsban felfüggesztették a nyugdíjreform elleni munkabeszüntetést a hulladékszállítók és a szemétégetők. A szakszervezet szerint nincs meg a kellő számú sztrájkoló. Párizsban és környékén, a blokád miatt március eleje óta 10 ezer tonna hulladék halmozódott fel a francia főváros utcáin. A tizedik alkalommal meghirdetett országos tiltakozónapon a belügyi tárca szerint mintegy 740 ezren vettek részt, az összecsapásokban 175 rendfenntartó megsérült. Párizban 22 embert állítottak elő.

Itthon ismét elbontotta a miniszterelnök hivatalának otthont adó Karmelita kolostor előtti kordont Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és a Momentum több politikusa. A kordont a hazugság szimbólumának nevezték. A rendőrség szabálysértési eljárást indított Hadházy Ákos ellen. A Kormányzati Tájékoztatási Központ úgy regált: a Momentum mai próbálkozása reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett akciója.

Szegeden a jelenlegi polgármestert, Botka Lászlót támogatja a jövő évi önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció – jelentette be Gyurcsány Ferenc pártelnök. Botka László jelenleg független, a 2019-ben az önkormányzati választások után lépett ki az MSZP-ből.

Az eddigi adatok szerint a tavalyinál 11 százalékkal több a foglalás húsvétra a belföldi szálláshelyeken. A Magyar Turisztikai Ügynökség azt közölte: csaknem 410 ezer helyet foglaltak le eddig. A vidéki szálláshelyek 62 százalékkal részesednek a foglalásokból, ezen belül Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz lesz a legnépszerűbb úti cél. A turisztikai térségek közül a Balaton, a Mátra és a Bükk térségét, valamint Bük-Sárvár szálláshelyeit választották a legtöbben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó - 2023. március 29.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást