Megválasztották az Európai Bizottság elnökének Ursula von der Leyent - Hírösszefogaló

Infostart
2019. július 16. 22:10
Több mint másfél milliárd forintért szerezhetett be eszközöket az Országos Mentőszolgálat. A TIGÁZ Zrt. közvetett tulajdonosa lesz a Status Energy Magántőkealap.

Megválasztották az Európai Bizottság elnökének Ursula von der Leyen német védelmi minisztert az Európai parlament mai (kedd) szavazásán. A képviselők szűk többséggel 383 szavazattal támogatták kinevezését. Ursula von der Leyen köszönőbeszédében azt mondta: megkezdődik a munka egy erős és egységes Európai Unió megteremtéséért, a belső harcok helyett a közös kihívások leküzdésére kell összepontosítani.

A jobboldal támogatta Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság elnökének- közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő. A politikus szerint a 9 szavazatos többség a Fidesz-KDNP 13 képviselőjének szavazatával alakult ki. A magyar pártok közül korábban a DK és a Momentum is támogatásáról biztosította a német politikus programját. A szocialista Újhelyi István ellenezte kiválasztásának módját.

Több mint 1,6 milliárd forint állami forrásból 2500 mentéstechnikai eszközt kapott az Országos Mentőszolgálat - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Csató Gábor főigazgató az InfoRádióban elmondta: ilyen mértékű fejlesztés még nem volt a mentőszolgálat történetében. Hozzátette: a defibrillátorok, speciális lélegeztető-gépek és egyéb eszközök szétosztása már elkezdődött.

Stratégiai partnerségre lép a MET csoport és a Status Energy Magántőkealap. Az Opus Global Befektetési Alapkezelő kezelésébe tartozó Status 49 és fél százalékos közvetett tulajdont szerzett a TIGÁZ-ban.

Lezárta montenegrói tranzakcióját az OTP Bank. A francia Société Générale csoport montenegrói leánybankja 90,56 százalékos részesedése az OTP montenegrói leánybankja tulajdonába került. Sajtóértesülések szerint az OTP az eredeti árnál 5 millióval olcsóbban 35,6 millió euróért szerezte meg a bankot.

Visszahívta MSZP-alelnöki tisztségéből Szanyi Tibort a párt etikai és egyeztető bizottsága - közölte a szocialista párt. A döntés jogerős. Szanyi Tibor a májusi választáson nem szerzett mandátumot az Európai Parlamentbe, ezt követően többször is élesen bírálta a pártvezetést nyilvánosan.

Idén 5 milliárd forintot biztosít a kormány a szociális célú tüzelőanyag-programra. Az önkormányzatok augusztus elsejéig pályázhatnak.

A bébiételek nagy része nem megfelelő a 6 hónapnál fiatalabb babák számára, sok ételnek túl magas a cukortartalma - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet két tanulmánya. A WHO fél éves korig az anyatejes táplálást ajánlja.

Hatályba lépett a vitatott ukrán nyelvtörvény. A jogszabály szerint miden állampolgár köteles beszélni az ukránt mint állama hivatalos nyelvét. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is többször bírálta a jogszabályt.