Vezetőváltás az MVM-nél és a Nemzeti Közműveknél, a MÁV-nál és a Volánnál - Napinfo

Infostart
2018. augusztus 2. 22:21
Ukrajnában bekérették a magyar ügyvivőt a magyar kormányfő tusnádfürdői kijelentései miatt. Többezres tanárhiányra hívják fel a figyelmet szakmai szervezetek.

Új vezetője van a Magyar Villamos Műveknek és a Nemzeti Közműveknek, és új egységes nemzeti energetikai társaságcsoport alakul. Az MVM-et a jövőben Kóbor György irányítja, aki eddig a Nemzeti Közműveket vezette. Az NKM élére Hiezl Gábor, a társaság eddigi digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettese kerül. A változásokról közzétett közleményben Kóbor György azt írta: mára a nemzeti tulajdonú energetikai társaságok az ország legjelentősebb cégcsoportjaivá váltak. Mindez indokolttá teszi, hogy a meglévő kapacitást egységes nemzeti energetikai társaságcsoport tartsa kézben az MVM és NKM bázisán.

Homolya Róbert lesz a MÁV új elnök-vezérigazgatója, a vasúttársaság eddigi vezetője, Dávid Ilona pedig a Volánt irányítja a jövőben. Homolya Róbert volt miniszterelnöki biztos, kormánybiztos, legutóbb pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Dávid Ilona elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a MÁV-tól, és a jövőben a Volán-társaságok reorganizációja, megújítása lesz a feladata.

Ukrajnában bekérették a magyar ügyvivőt a magyar kormányfő tusnádfürdői kijelentései miatt. Orbán Viktor a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában úgy vélte: nem reális, hogy Ukrajna az Európai Unió és a NATO tagja legyen. Az ukrán külügyminisztérium szerint a kormányfő kijelentése nincs összhangban az unió politikájával és közvetlenül beavatkozik Ukrajna belügyeibe. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az ukrán kifogásokra úgy reagált, a magyar kisebbség elleni nyílt támadás ellenére Magyarország továbbra is korrekt Ukrajnával szemben.

Szakmai szervezetek szerint mintegy négyezer tanár hiányzik a közoktatási rendszerből egy hónappal a tanévkezdés előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nincs országos pedagógushiány, a tanárok száma összességében nőtt és folytatódnak a fejlesztések. Az érdekképviseletek több javaslatot is megfogalmaztak a kormányzatnak. Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: rövid távon csak túlórával lehet megoldani a helyzetet. A Pedagógusok Szakszervezete tárgyalásokat kezdeményez a többi között a nyugdíjas kollégák továbbfoglalkoztatása könnyítéséről. A Nemzeti Pedagóguskar a diplomás átlagbérhez igazítaná a fizetéseket és átalakítaná a képzést is.

Országszerte megemlékezések voltak a roma holokauszt nemzetközi emléknapján. Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott: nem engedheti meg magának senki a felejtést, egy nemzet pedig végképp nem. Szalayné Sándor Erzsébet ombudsmanhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg is tapasztalhatóak különböző neonáci, újfasiszta csoportok cigányellenes támadásai. A roma holokausztra emlékezett az Országos Roma Önkormányzat, a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Magyar Liberális Párt is. 1944. augusztus 2-án az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer romát gyilkoltak meg.

Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal. A szervezet korábban a Ryanairrel szemben is vizsgálatot indított. A Miniszterelnökség közleménye szerint a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait. A Wizz Air járatai több órás késéssel indultak csütörtök reggel az akadozó utasfelvétel miatt, a stockholmi járatra pedig nem fértek fel a jeggyel rendelkező utasok. A Wizz Air úgy reagált: az egyik beszállítójuknál történt meghibásodás, de mindenben a jogszabályok szerint járnak a menetrend szerinti működés visszaállításáért.

A hőség miatt ismét az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki péntekre a meteorológiai szolgálat. A hét elején az országos tiszti-főorvos péntek éjfélig rendelt el 2. fokú hőségriasztást. Az előrejelzés szerint több nyugati, délnyugati megyében heves zivatar, felhőszakadásra is valószínű. A kánikula a hétvégén is folytatódik, több helyen a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius fokot. A Fővárosi Közterület-fenntartó továbbra is több kocsival locsolja a budapesti utakat, a strandok egy része pedig hosszabb nyitva tartással várja a vendégeket. A budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ingyen ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-START.

Európa-szerte szintén folytatódik a szokatlan hőség. A kontinens északi részén is 30 fok feletti a hőmérséklet. A német szövetségi tengerhajózási hivatal adatai szerint már majdnem olyan meleg a Balti-tenger, mint a Földközi-tenger, a lengyel határnál a francia Riviérára jellemző 27 fokot mértek. A német meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint pénteken 38 fok is lehet. Olaszországban a kánikula augusztus 8-ig eltarthat, a hőség Spanyolországban és Horvátországban is folytatódik. Norvégia északi részén a rénszarvasok az alagutakban keresnek menedéket a hőség elől. Egy finn szupermarketlánc meghívta vásárlóit, hogy éjszakázzanak légkondicionált üzlethelyiségében Helsinkiben.