Egy szerb háborús bűnös megkötözésével és a Tiszán való leeresztésével indul Fliegauf Bence új filmjének története. A Jimmy Jaguár rejtélyes, démoni elemekkel átszőtt sztorija sok minden más mellett arról szól, hogyan veszíthetik el az emberek az önmaguk feletti irányítást. A filmet szeptember 11-től láthatják a nézők a hazai mozikban. A főbb szerepekben Peer Krisztián, Major Erik, Balla Eszter és Jakab Juli tűnik fel. Fliegauf Bence nemcsak a rendezője, hanem a forgatókönyvírója, a producere és az egyik zeneszerzője is a filmnek.
Fliegauf Bence az InfoRádióban elmondta: a film központi figurája egy szellem, ami démoni módon megszállja az embereket. Tulajdonképpen ő egy szuperhős, akinek nincs teste, így parazitaként testeket keres magának ahhoz, hogy fizikailag is létezhessen, és meg tudjon nyilvánulni különböző módokon. Amikor pedig talál magának egy testet, akkor bosszúcselekményeket hajt végre. Az áldozatok a démon feltűnéséig és bosszúhadjáratáig azért maradhattak életben, mert törvénybe ütközik a megölésük.
A filmet eredetileg sorozatpilotként forgatták, a vázlatokat is ennek megfelelően készítették. Időközben azonban olyan jól sikerültek a színészi alakítások, hogy az alkotók úgy gondolták, érdemes lenne egész estés játékfilmet forgatni. Ahogy telt az idő és a forgatás, a rendező egyre inkább úgy érezte, helyes döntést hoztak azzal, hogy változtattak az eredeti elképzelésükön.
Több szünetet is tartottak közben, de végül két év alatt elkészült a Jimmy Jaguár. Fliegauf Bence úgy fogalmazott, az utómunka után „érdekes, felemás eredmény” született, mert úgy látta,
az alkotás se nem pilot, se nem nagyjátékfilm igazán, hanem „valahol a kettőnek a metszetében van” műfajilag.
A rendezőt ez azért nem lepte meg, és nem is bánkódott rajta, mert gyakran előfordul vele, hogy ismeretlen terepre téved vagy kísérletezik valamilyen ötletével. Éppen ezért új alkotását kísérleti filmnek tartja, főleg azért, mert elmondása szerint „nem a szokványos, narratív utakat járja be a történetmesélés, hanem sokkal inkább epizodikus szerkezetű”.
Bár a film főszereplője egy démon, és a trailer alapján is sokan horrorfilmként könyvelték el a Jimmy Jaguárt, Fliegauf Bence szerint műfaji besorolás szempontjából nem az, hanem „valamilyen mély, pszichológiai hátteret” szerettek volna adni a történetnek az alkotók.
A Balázs Béla-díjas rendező kiemelte: a Jimmy Jaguár egy no-budget film,
semmilyen szponzor, támogató nem finanszírozta, mégis egy lapon emlegették a nyári, Karlovy Vary-i filmfesztiválon olyan alkotásokkal, amelyek 2-3 millió euróból készültek.
Úgy véli, ez is alátámasztja, hogy komoly minőséget sikerült elérniük alkotótársaival.
A csehországi bemutató óta pedig már támogatást is kaptak arra, hogy sorozatot készítsenek az alapötletből. Egészen pontosan nem egy adott sorozat leforgatására nyertek el pénzt, hanem arra, hogy prezentálhassanak különböző forgatókönyveket egy jövőben készülő szériához. Fliegauf Bence jelezte: nagyon örülnek ennek a lehetőségnek és magának a támogatásnak, mert a stábtagoknak nagyon régen volt már részük jutalmazásban. A rendező bízik benne, hogy ki tudnak fejleszteni egy sorozatot az ötletekből. Azzal együtt gondolja ezt, hogy az egész estés Jimmy Jaguárt egy „szabálytalan és nehezen befogadható” filmnek tartja, ami különösen nagy nézői türelmet és figyelmet igényel, viszont az alapkoncepciója lehet a sarokköve egy olyan sorozatnak, ami sokkal több ember számára fogyasztható, és így akár streamingoldalakon is megjelenhet, ha lesz rá kereslet.
Bár egy kísérleti jellegű filmről van szó, Fliegauf Bence büszkén számolt be róla, hogy egyre több fesztivál, bemutató programjába bekerül a Jimmy Jaguár. Már az is nagy megtiszteltetés volt számára, hogy az egyik legrégebbi európai, A-kategóriás filmfesztiválon, Karlovy Varyban versenyben voltak nagyobb költségvetésű alkotásokkal. Mint mondta, ezzel „elég jól startoltak”, és megalapoztak egy „fesztiválkarriernek”, hiszen meghívást kapott a film Isztambulba, valamint két spanyolországi filmes rendezvényre is. „Nyilván sokkal szűkebbek a lehetőségek, mint hogyha egy hagyományosabb, szerzői filmről beszélnénk, de rajta van a filmünk a radaron, és meghívják különböző fesztiválokra” – összegzett Fliegauf Bence.