Nyitókép: janeb13/Pixabay

Több száz festett barlangot rejthet a Bükk

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2024. február 4. 19:11
Június 2-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban az Altamira barlangrajzai – A művészet kezdetei című kiállítás.

"Az Altamira barlangrajzai kiállításon elsősorban fényképeket láthatunk az ott található festményekről, ezek egy spanyol fotóművész alkotásai. Mivel a barlang sötét, nagyon nehéz fényképezni, ezt a gyűjteményt az Altamira Nemzeti Múzeumtól kaptuk" − mondta Lengyel György régész az InfoRádióban.

Hozzátette: a kiállítás bejáratánál a látogató az Altamira barlang egyik bölényének rekonstrukcióját láthatja, amit a 16 ezer évvel ezelőtti technikával festettek meg. A vitrinekbe a hazai barlangok leletei kerültek, ezek az őskőkor fiatal szakaszának a díszített eszközei, karcolt kavicsok, csonteszközök. "A díszített tárgyak mellett vadászfegyverek és olyan állatmaradványok láthatók, amelyek annak idején az ember lakomáját alkották" − mondta a kiállítás kurátora, aki sajnálatosnak tartja, hogy Magyarországon még nem találtak festett barlangokat.

Lengyel György hangsúlyozta, hogy folyamatosan kerülnek elő újabb őskőkori régészeti leletek,

számos közülük jégkorszaki üledékbe beágyazódva, vagy a barlangok üledéksorában várja, hogy megtalálják őket.

"Azokat a barlangokat ismerjük legjobban Magyarországról, amelyek turisztikai látványosságok, tehát ezekben történtek az első feltárások, de a Bükk-hegységben például még több száz olyan barlang lehet, amiben az ősembernek a hagyományát fel lehet tárni, csak éppen ezek el vannak zárva törmelékkel, kőomlásokkal, és lehet, hogy csak egy apró kis nyílás látható belőlük − mondta Lengyel György.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MNM - Altamira – őskőkori barlangrajzok kiállítása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást