Nyitókép: Facebook/ Müpa Budapest

Káel Csaba: a Müpa új évadában sokak által várt nemzetközi sztárok is fellépnek

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2023. április 23. 14:50
A 2023/24-es évad őszi-téli szezonjának programját az intézmény már a frissen megfogalmazott fenntarthatósági stratégiája mentén hirdette meg.

"A Müpával szemben az az elvárás, hogy a magyar és nemzetközi előadóművészeti szcéna legnagyobb sztárjai állandó jelenlétükkel emeljék az előadások színvonalát. Ennek próbálunk a következő években is megfelelni" – mondta az InfoRádióban Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Hozzátette: bár a programok nem olyan sűrűségűek, mint szeretnék, de azon dolgoznak, hogy ez később minél inkább feldúsuljon.

A gazdag kínálatból kiemelte az évadot kezdő Európai Hidak Fesztivált. A Müpa két fesztivált szervez: a nemrég befejeződött Bartók Tavaszt és a Liszt Ünnepet. Az évad során ezeken kívül lesznek kisebb fesztiváljai. Az Európai Hidak Fesztivált a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen szervezik.

"Idén Olaszország és Magyarország lesz a híd két főállása, Budapest–Róma kapcsolat lesz"

– mondta Káel Csaba, aki szerint ennek jó pár érdekes hangversenye lesz. Többek közt az Accademia di Santa Cecilia világhírű szimfonikus zenekar teremt igazi római hangulatot.

A Müpa testvérintézményének, Európa legmodernebb hangversenytermének, a hamburgi Elbphilharmonie zenekara, a Norddeutscher Rundfunk is fellép az évadban. Joshua Bell
világhírű hegedűművész és Alan Gilbert karmester lesz az estet vezérlő művész.

Ugyanilyen fontos a legfrissebb zongorasztár, Víkingur Ólafsson koncertje, melyen Bach Goldberg-variációját játssza, ami "mindenképpen figyelemreméltó program".

Emellett más műfajokban is érkeznek nagy sztárok. Sokan várják vissza a pár éve is fellépő Ludovico Einaudi zeneszerzőt, de sokak által kívánt sztár Cory Henry is, és az amerikai szaxofonos, Joe Romano, aki "teljesen új formációban fogja a dzsesszrajongókat feldobni". Emellett természetesen kiváló magyar művészek is lesznek a porondon.

Idén is izgalmas lesz az évad zeneszerzője és az évad együttese koncertsorozata,

melyet Orbán György zeneszerző fog "kifényezni". Orbán Györgyöt kórusművei kapcsán ismerik, de szeretnének róla plasztikusabb képet mutatni a kamarazenei darabjaival. Az oratóriumirodalom egyik legszebb mai művét, Orbán György Requiemjét Mozart Requiemjével mutatják be november 1-jén.

Az évad együttese a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amely szintén bemutatja sokszínű művészetét. Ráadásul a Bartók Tavaszon debütált Eredics Benjamin zeneműve, amit a Müpa zeneműpályázatára írt, és amit meg is nyert A koppányi aga testamentumát feldolgozó Végvárak vitézek című művével. Ennek a koreografált változatát mutatják be. Mivel 200 éve született a költőzseni Petőfi Sándor, életéről "egy nagyon izgalmas bemutatót" fognak színpadra állítani – sorolta a programokat Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Káel Csaba: a Müpa új évadában sokak által várt nemzetközi sztárok is fellépnek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást