Nyitókép: Pixabay

Meghirdetik az Átrium tizedik évadát

Infostart
2022. július 8. 14:13
Eddig több mint 40 millió forintot adományoztak kérés nélkül a színház támogatói, és ebben még nincs benne az az összeg, amivel negyven kávézó támogatta a csütörtöki bevételével az Átriumot.

„Noha jelenleg nincs meg rá a biztos fedezet, bízva az elért eredményben, a ti támogatásotokban és ennek erejében, meg fogjuk hirdetni az Átrium tizedik évadát” – olvasható az Átrium csütörtök éjjeli Facebook-posztjában.

Csütörtök estig több mint 40 millió forintot adomány érkezett hozzájuk a nézőiktől annak ellenére, hogy a színház nem hirdetett meg gyűjtést, és ebben még nincs benne az Egy kávé az Átriumért nevű csütörtöki akció eredménye: ezen a napon 40 csatlakozó kávézó felajánlotta a kávéból származó bevételét a színháznak – emlékeztet a Hvg.hu. Hogy ebből a kezdeményezésből mekkora összeg áll majd össze, az a mai napon derül ki; a főszervező Jedermann kávézó bejegyzése alapján ők 229 700 forintnyi kávébevételt és 177 535 forint adományt, azaz összesen 407 235 forintot utalnak majd az Átriumnak.

A színház mások mellett azt is jelezte, hogy hamarosan elindítják az augusztus–szeptember–októberi előadásokra a jegyvásárlást.