Nyitókép: Unsplash.com

Sorakoznak a magyar filmek a mozik nyitására

Infostart
2021. május 14. 15:34
Idén a Nemzeti Filmintézet támogatásával tíz mozifilm gyártása valósulhat meg.

A sikeres járványkezelésnek, a folyamatos pályáztatásnak és az új pályázatokon keresztül biztosított forrásoknak köszönhetően idén is folytatódni fog a filmgyártási költés növekedése Magyarországon – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) a Világgazdaság megkeresésére.

A filmintézet támogatásával tíz mozifilm gyártása valósulhat meg a tervek szerint, továbbá több filmterv áll előkészítés alatt, amelyek gyártása még az idén elkezdődhet.

Mivel az elmúlt évben gyakorlatilag csak pár hónapot lehettek nyitva a mozik, a szokásos évi 15-20 magyar filmpremier helyett

mindössze öt hazai mozi indulhatott el a forgalmazással.

Tavaly ősszel hét izgalmas, új magyar film premierjét kellett elhalasztani. Kiemelték, hogy óvatosabbak voltak a produkciók, annak ellenére, hogy az új mozifilmek elkészültek, eleve 2021-es premiert terveztek.

Jelenleg több mint 30 vadonatúj magyar mozifilm várja a filmszínházak nyitását.

Közben az Origo Film Group Zrt. marketingigazgatója arról számolt be a lapnak, hogy a stúdióik folyamatosan foglaltak, őszig biztosan telt házzal működnek.

A koronavírus miatt egyébként a nehéz helyzetbe került szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére az NFI filmipari segélyalapot hozott létre, ebben 50 millió forintot különítettek el.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!