Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Gál Katalin: az Ünnepi Könyvhétnek nem állna jól a kordonozás

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2021. május 8. 19:35
Szeptember 2. és 5. között rendezik meg a 92. Ünnepi Könyvhetet – így döntött a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. A könyvkiadók többsége szerint ősszel már adottak lesznek a körülmények a könyvvásár megrendezéséhez a Vörösmarty téren és a Duna-korzó területén – mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke.

A mostani körülmények között kétséges, hogy a már megszokott júniusi időpontra valamennyi jogi korlátozás felszabadult volna, jelen pillanatban csak elvi hozzájárulásuk van a helyszínekhez, de a valódi ügyintézés-szervezés még nem kezdődhetett el, pedig már javában kellene zajlania – mondta Gál Katalin az őszi dátumválasztás okairól az InfoRádióban.

Mindezzel együtt az Ünnepi Könyvét nyitányának számító Szép Magyar Könyv-versenyt a szervezők már meghirdették, valamint gyűlnek az ünnepi listára való könyvek, lehetséges események, dedikálások. A kordonokat és lezárásokat azonban szerették volna elkerülni – emelte ki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének vezetője, mert „az Ünnepi Könyvhétnek ez nem állna jól”. Plusz, mint hozzátette, a Vörösmarty teret és Duna-korzót olyan üzletek és vendéglátói teraszok szegélyezik, ahol már most sem feltétel az oltási igazolás, szemben egy rendezvénnyel, így nehézkes lett volna szétválogatni a tömeget. „Egyébként is,

a diszkrimináció nagyon távol áll tőlünk, hogy megkülönböztessünk vásárlót, olvasót.”

Ezért maradt a szeptemberi időszak, amely vélhetően már „nagyobb szabadságfokkal fog működni”. De a pavilonokat így is távolabb fogják egymástól elhelyezni, fertőtlenítőpontokat és akadálymentes illemhelyeket fognak kialakítani, és a szájmaszk viselése is elvárt lesz a kiállítóktól.

Az Ünnepi Könyvhétre 145 kiadó jelezte részvételi szándékát, többségében egyetértettek a szeptemberi időponttal. "Nagyon él a vágy a kiadókban, hogy végre találkozhassanak az olvasóikkal, az olvasók pedig a szerzőkkel” – mondta Gál Katalin.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gál Katalin: az Ünnepi Könyvhétnek nem állna jól a kordonozás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást