Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Pazar kínálatból csemegézhetünk a magyar film napja alkalmából az egész hétvégén

InfoRádió
2021. április 30. 12:54
120 évvel ezelőtt, ezen a napon, április 30-án mutatták be az első magyar filmet.

Az első magyarországi filmfelvételt a Lumiére testvérek operatőrei készítették még 1896-ban a millennium alkalmával, ezt azonban egy sajnálatos hiba miatt sosem láthatta a közönség, mert a képekről lemaradt az ünnepségeket megnyitó Ferenc József feje.

Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar film A táncz című alkotás volt 1901, amelyben a kor nagy színészei: Blaha Lujza, Fedák Sári, Hegedűs Gyula és az Operaház balerinái szerepeltek. Ez a film azonban elveszett, csakúgy, mint számos más magyar mozgókép – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, arra is kitérve, hogy a Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula által rendezett alkotással 120 évvel ezelőtt kezdetét vette a magyar filmtörténet. Ennek a jeles eseménynek állít emléket a magyar film napja, amit 2018 óta április 30-án ünneplünk.

Sajnálatos mód, a 120 éve során készült magyar filmeknek több mint a harmada, köztük a már említett első filmalkotás, A táncz elveszettnek vagy kallódónak számít, és ahogyan a kormánybiztos fogalmazott,

az utolsó órában járnak, hogy még megtalálják, megmentsék azokat a kallódó alkotásokat, amelyek a nemzet mozgóképes értékeit bemutatják,

megmentve elérhetővé téve az utókor számára, hiszen a fellelhetők többsége régi hordozókon lehet. A gyűjtemény digitalizációjában nagyon nagy szerepet vállal a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma – élükön Ráduly György igazgatóval –, amely a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségében (FIAF) is – partnerként – kutatja ezen értékeinket.

A Nemzeti Filmintézet által működtetett Filmio nevű steaming szolgáltatásban nem csak a magyar film napján, hanem bármikor lehet online magyar filmeket nézni, a jubileumhoz kapcsolódva azonban 15 frissen felújított klasszikus filmet tesznek ingyenesen megnézhetővé a mai napon. Valamint a Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére a televíziók és a streaming szolgáltatók is csatlakoznak a közös ünnepléshez, ennek köszönhetően száznál is több magyar filmet vetítenek pénteken és a hét végén a tévében és online. A Mágnás Miskától kezdve A tizedes meg a többieken, A Tanún és Makk Károly Szerelem című filmjén át a Brazilokig, vagy a Rossz Versekig számos magyar filmet megtekinthetnek a televíziókban az érdeklődők, de szerepelnek a tévés kínálatban animációs filmek is, így látható lesz a Macskafogók vagy a Kuflik is.

Az Urániától a Rómain át a Távmoziig

A magyar film napja alkalmából ünnepi műsorral jelentkezik online csatornáján az Uránia Nemzeti Filmszínház a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívummal együttműködve. A műsor három klasszikus filmalkotással indul, amelyek a Balázs Béla Stúdióban készültek.

Az első Gyöngyössy Imre, a magyar új hullám jelentős alkotójának 1964-es Férfiarckép című műve, amelyben idős körorvos édesapja lírai portréját rajzolja meg. A filmet operatőrként Sára Sándor jegyzi. Kósa Ferenc Öngyilkosság című filmjét is vetítik 1967-ből, amely József Attila novellája alapján készült. Végül pedig Tóth János rendező–operatőr Mozikép című etűdje kerül sorra 1976-ból. Az MMA támogatásával megvalósuló program ingyenesen, regisztrációs jeggyel tekinthető meg az Uránia online csatornáján.

Szintén online, de animációs minifesztivállal ünnepli a Római Magyar Akadémia a magyar filmnapját. Péntek este 8 órától 24 órán keresztül a magyar nyelvű, angol felirattal rendelkező filmeket ingyenesen nézhetik meg mindazok, akik regisztrálnak.

A magyar film napján a Budapest Távmozi is a magyar filmesek előtt tiszteleg, elsősorban Törőcsik Marira emlékezve az Aurora Borealis - Északi fény című, Mészáros Márta filmjének vetítésével – ismertette Liszak Tamás igazgató. A kínálatban szerepel Enyedi Ildikó Testről és lélekről filmje, mint az elmúlt évek egyik legjelentősebb és legsikeresebb magyar alkotása, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, amely ugyancsak hatalmas sikernek örvendett, annak ellenére, hogy a pandémia idején, tavaly ősszel jelent meg, így „nem tudta magát kijátszani” a mozikban igazán.

A Távmoziban látható lesz még a Nincs parancs című film a Vasfüggöny végnapjairól. A vetítés után a filmről Szalay Péter rendező, Nagy László, a Pán Európai Piknik fő szervezője és a film szereplője beszélget Kovács Gellért filmszerésszel. És szintén beszélgetéssel kiegészítve vetítik a Hét kis véletlen című Gothár Péter filmet. Rezes Judittal és Mészáros Blankával, a főszereplőkkel beszélgetnek a vetítés után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pazar kínálatból csemegézhetünk a magyar film napja alkalmából az egész hét végén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást